2024. május 11. - Ferenc

Vizsgálják a cigányozó tanár ügyét

Vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa azoknak a roma diákokat segítő mentorprogramban résztvevő szegedi tanároknak az ügyében, akik egy közösségépítő portálon cigányoztak.
2008. október 17. péntek 09:49 - Hírextra
A Délmagyarország című napilap a hét közepén írt arról, hogy egy közösségépítő portálon felelőtlenül cigányoztak azok a szegedi tanárok is, akik egy, a roma diákokat segítő mentor program résztvevői.

A tanárok azt hitték, nem nyilvános fórumon jelennek meg a szövegeik.Aáry-Tamás Lajos pénteken az MTI kérdésére elmondta: azt kívánja megvizsgálni, hogyan történhetett, hogy éppen azok a tanárok viszonyulnak a roma gyerekekhez ilyen módon, akik tudomása szerint részt vettek abban az együttes munkában, amit a szegedi önkormányzat azért kezdeményezett, hogy ne alakuljanak ki roma gettók, elkülönült iskolák.

Aáry-Tamás Lajos hangsúlyozta: súlyos vétket követtek el a pedagógusok. Ha nem bírják ki, hogy ilyen jelzőkkel illesék ezeket a gyerekeket és családjaikat, akkor nem kell tanárnak menni, "el kell menni erről a pályáról" - fűzte hozzá.

Aáry-Tamás Lajos azt mondta, hogy praxisa során még nem találkozott pedagógusok részéről ennyire otromba, durva szóhasználattal, mint amivel most a roma diákokat illették.
Mint megjegyezte: a tanárokat alkalmazó iskolák fenntartói már elindították a fegyelmi vizsgálatokat, és nagyon bízik benne, hogy a szankciók az elkövetés súlyának megfelelőek lesznek. Az ő vizsgálata figyelemfelhívás is, hogy mit is jelent a közszolgálat - mondta.

"A közoktatás közpénzekből működtetett közszolgáltatás. A pedagógusok közszolgák, akiknek elsődleges kötelezettsége, hogy többoldalúan, tárgyilagosan oktassák, neveljék a diákokat. Közszolgaként vállalniuk kell azt, hogy ha az oktatás területén valamilyen feszültség jelentkezik, akkor ennek kezelésében részt vesznek" - fejtette ki a biztos.

A napilap írásában beszámolt arról, hogy olyanok is vannak köztük, akiknek azért kreáltak általános iskolai állást, hogy mentorként segítsenek beilleszkedni új iskoláikban a volt "mórás" roma tanítványaiknak.

Az iskolát az előző tanévben azért zárták be, hogy megszűnjön az elsősorban roma diákokat oktató intézmény különállása, a diákokat a város 11 iskolájába irányították néhány egykori tanáruk kíséretében. Rájuk azért volt szükség, hogy mentorként továbbra is segíthessék tanítványaik fejlődését, végtére is ők ismerik legjobban a gyakran többszörösen hátrányos helyzetű diákokat.

A szegedi deszegregációs program - a vásárhelyivel együtt - azóta országosan is jó hírre tett szert.
Az újság megkereste az egyik érintett tanárnőt, aki - miután szembesítettek a nyilvános levelezés tartalmával - úgy nyilatkozott, hogy ők "csak átvették" más fórumozók szóhasználatát, amikor orknak, norvégnak, tücsöknek, cigónak, c-nek nevezték szövegeikben a romákat. Egy másik érintett szerint butaság volt a cselekedetük.

A szegedi önkormányzat oktatási irodájának vezetője, Kardos János erre úgy reagált, hogy több tízmillió forintért létesítettek 16 és fél álláshelyet az egykori iskola volt pedagógusainak. Ha úgy tetszik, azért van állásuk a nagyvárosban - ahol 500 pedagógusnak egyébként nincs munkahelye -, hogy a roma tanulókat segítsék.

Ha beigazolódik, hogy valóban éppen a mentorként működő pedagógusok képesek ilyen szövegeket megfogalmazni, akkor ezzel máris bebizonyították saját alkalmatlanságukat. Arról is tájékoztatott, hogy a fenntartó önkormányzat intézkedése nyomán fegyelmi vizsgálatok indulnak azokban az iskolákban, ahol a fórumozó volt mórás tanárok tanítanak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását