2024. május 10. - Ármin, Pálma

Felszámolási eljárás a HospInvest ellen

A Teva Magyarország Zrt. felszámolási eljárást kezdeményezett a Hospinvest ellen, 352 millió forintos adósságállománya miatt - erősítette meg a Magyar Nemzetnek Zrínyi Miklós, a Teva kórházi üzletágának vezetője.
2008. október 17. péntek 06:48 - Hírextra
A lap pénteki számában az üzletágvezető azt mondja, hogy cége augusztusban adta be a keresetet, de még nem kezdődött meg az eljárás. Közölte azt is, hogy júniusban is indítottak ilyen eljárást 300 millió forintos tartozás miatt, de időközben azt a tartozását rendezte a Hospinvest.

Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke október 9-én, az MTI-nek nyilatkozva cáfolta azt a sajtóinformációt, amely szerint a gyógyszer-kereskedelemmel foglalkozó TEVA Magyarország Zrt. felszámolási eljárást kezdeményezett a HospInvest ellen.

Ezzel kapcsolatban közölte, hogy a HospInvest cégcsoport cégeinek gyógyszerkereskedelme éves szinten mára meghaladja a 10 milliárd forintot, és mivel 90 napos fizetési határidők vannak, a függő számlák értéke 2-3 milliárd forint között mozog. Ugyanakkor a HospInvest és a TEVA között több mint egy éve nincs üzleti kapcsolat - közölte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását