2024. március 29. - Auguszta

Jogerősen nem országos csatorna a VIASAT3

Jogerősen pert nyert a Viasat az ORTT ellen a VIASAT3 csatorna országossá nyilvánításának ügyében - tájékoztatta a kereskedelmi tévét működtető társaság csütörtökön az MTI-t.
2008. október 16. csütörtök 19:25 - Hírextra
Közleményük szerint "a Fővárosi Ítélőtábla (...)jogerősen kimondta, hogy az ORTT jogsértő módon, hatáskör hiányában nyilvánította országos műsorszolgáltatássá a VIASAT3-at, és - az első fokú ítéletet helyben hagyva - megsemmisítette az ORTT erről szóló határozatát", egyúttal új eljárásra utasította az ORTT-t, és felhívta a hatóságot.

A VIASAT3 hozzáteszi: a szerdán született jogerős bírósági ítélettel "igazolást nyert a csatorna azon döntése is, hogy a per jogerős befejezését megvárva nem kezdte meg az országos műsorszolgáltatók számára előírt hírműsor-sugárzást, annak ellenére, hogy az ORTT több alkalommal is hangoztatta, hogy erre már köteles lenne".

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tavaly április 11-én minősítette országos tévécsatornává a Filmmúzeumot, a Spektrum TV-t, a Viasat3-at, valamint a Sport1-et, és a közműsor-szolgáltatóként működő Filmmúzeum kivételével megállapította a tévéadók éves műsorszolgáltatási díját is: ez a Spektrum esetében közel 23 millió, a VIASAT3-nál több mint 36 millió, a Sport1-nél 13 és fél millió forintra rúg.

Február 14-én a Viasat Hungaria Zrt. ismételt kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Bíróságnál a csatornát országos műsorszolgáltatóvá minősítő ORTT-határozat végrehajtásának felfüggesztése iránt. A Fővárosi Bíróság a kérelemnek február 20-án helyt adott, így a per jogerős befejezéséig a Viasat3 mentesült az országos műsorszolgáltatókkal szemben fennálló kötelezettségek teljesítése alól.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását