2024. április 19. - Emma

Az önkormányzatok nem fogadják el állami támogatásuk csökkentését

Gémesi György, az Önkormányzatok Egyeztető Fórumának (KÖEF) társelnöke kezdeményezte Gyenesei István önkormányzati miniszternél, hogy mielőbb hívja össze a testület ülését, mert az önkormányzatok nem fogadják el állami támogatásuk csökkentését – tud
2008. október 16. csütörtök 07:01 - Hírextra
A lap csütörtöki számában azt írják: a pénzügyi válságra hivatkozva több tízmilliárdos kurtításra készül a Pénzügyminisztérium, a visszavont költségvetési javaslathoz képest.

Az érdekszövetségek vezetői informálisan már egyeztetnek, milyen konkrét javaslatokkal álljanak elő a KÖEF ülésén, s arról is szót váltanak, milyen drasztikus lépéseket tegyenek, ha a kormány ragaszkodik a csökkentéshez.

A visszavont javaslat szerint 1.422 milliárd forinthoz jutnak az önkormányzatok, ez mintegy 8,7 százalékos növekedést jelentett volna az idei büdzséhez képest.Gyenesei István a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének keddi ülésén úgy fogalmazott, a 70 milliárd forintos önkormányzati bérfejlesztés, illetve ennek egy meghatározott hányada láthatja a kárát a válságbüdzsének.

A Világgazdaság úgy tudja, pontosan 73 milliárd forintról van szó, ebből 40 milliárdnyi az a rész, amely a jövő évre esedékes infláció miatti szintre hozást jelentené, 33 milliárd 2,2 százalékos reálbér-emelkedését.

Az még nem dőlt el, hogy „csak” ez utóbbi tételt veszik-e el – s ekkor az idei színvonalon marad a fizetésük –, vagy az összest, azaz bérbefagyasztás történne nominálértéken.
Gémesi György a lapnak azt mondta: úgy tudja, "csupán" a 33 milliárdot akarja a pénzügyi tárca az önkormányzatokon megspórolni, de ez is teljességgel elfogadhatatlan számukra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását