2024. május 12. - Pongrác

Keresztféléves képzések

Csaknem ötven intézmény több mint 150 szakot, összesen 394 lehetőséget hirdet meg keresztféléves felsőoktatási képzésben az október 15-én megjelenő tájékoztatóban - közölte az oktatási tárca kedden az MTI-vel.
2008. október 14. kedd 15:22 - Hírextra
A keresztféléves képzésre azok jelentkezhetnek november 15-ig, akik különböző okok miatt februárban kívánják megkezdeni a tanulmányaikat, illetve azok is pályázhatnak a meghirdetett mesterképzésekre, akik januárban fejezik be tanulmányaikat az alapszakokon.

A jelentkezőkről a felsőoktatási intézmények 2009. január 15-én döntenek - olvasható a tárca közleményében.

A Felsőoktatási felvételi tájékoztató - a 2009. februárban induló képzések című kiadvány három részből áll, ennek megfelelően három célközönséget érint.

A felsőoktatási intézmények nappali képzésben mintegy 35, részidős képzésben pedig több mint 60 mesterképzést hirdetnek meg azok számára, akik elsőként végeznek a többciklusú képzés alapképzési szakjain és tanulmányaikat azonnal folytatni akarják. Ugyanakkor azok jelentkezését is várják, akik korábban szereztek főiskolai vagy egyetemi végzettséget, szakképzettséget.

A mesterképzési szakokat különböző munkarendben, államilag támogatott és költségtérítéses formában is meghirdetik. A jelentkezőket a felsőoktatási intézmények saját szabályzatuk alapján rangsorolják, amely során figyelembe vehetik a korábbi tanulmányi eredményeiket, illetve felvételi vizsgát is tarthatnak.

Az egyetemek és főiskolák emellett februárban is indítanak államilag támogatott, valamint költségtérítéses formában is felsőfokú szakképzéseket. Közel 30 szakból választhatnak azok a jelentkezők, akik eddig nem kezdték meg felsőfokú tanulmányaikat. A képzésre olyanok is jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek egyetemi vagy főiskolai végzettséggel és a munkaerő-piacon jól hasznosítható szakképzést akarnak szerezni.

Lehet jelentkezni alapképzésekre is, de ezeket csak költségtérítéses formában hirdetik meg, s elsősorban részidős képzésben (esti és levelező tagozat), illetve távoktatásban. Azok számára, akik ilyen képzésekre kívánnak jelentkezni, mintegy 30 szakot ajánlanak fel a felsőoktatási intézmények.

A februárban induló képzésekre korlátlan számú jelentkezést lehet rangsorolva megjelölni. Újdonság, hogy idén először a felvételi tájékoztatóhoz csomagolva mindenki kap két jelentkezési lapot, amely egyébként külön és ingyenesen is beszerezhető még az Educatio Kht. ügyfélszolgálatán, illetve az Oktatási Hivatal regionális igazgatóságain.

Lehetőség van elektronikusan is jelentkezni a meghirdetett képzésekre. Az e-felvételi a www.felvi.hu weboldalon érhető el.

A felvételi eljárási díja változatlanul 9000 forint, amely három jelentkezés díját foglalja magában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását