2024. május 18. - Erik, Alexandra

Kamarazenebona Szegeden

Hétfőtől várja Szegedre az érdeklődőket a IX. Szegedi Kamarazenei Fesztivál az Őszi Kulturális Fesztivál társrendezvényeként.
2008. október 12. vasárnap 19:29 - Hírextra
Fritz Rolf zongoraművész, a koncertsorozat igazgatója az MTI-nek elmondta: 2000 óta igyekeznek a legnevesebb komolyzenei előadókat bemutatni Szegeden. Arra törekednek, hogy az utca emberét is megismertessék a klasszikus zene szépségeivel, ezért a legismertebb műveket adják elő. Emellett a fesztivál célja, hogy olyan nemzetközi jelentőségű zenei fesztivált teremtsenek, amely bekapcsolja a várost a nemzetközi zenei vérkeringésbe, illetve bemutassák a közönségnek a szegedi kötődésű művészeket.

Az ingyenes ötnapos rendezvénysorozat hétfőn este a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának Fricsay Ferenc hangversenytermében kezdődik Gulyás Márta és az Akadémia Quartet előadásával. A program kedden a Four Bones Harsonakvartett produkciójával folytatódik. Szerdán lép színpadra Amanda Favier francia hegedűművész, akit zongorán Nicolas Bringuier kísér majd.

A fesztivál valamennyi meghívott vendége nemzetközileg elismert művész. A magyarországi fellépőkön kívül érkeznek vendégek Franciaországból, Németországból és Észtországból is. A Szegedről származó művészeket Szélpál Krisztina, a Magyar Állami Operaház Fúvósötösének tagja és Faragó Márk képviseli.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását