2024. május 12. - Pongrác

Miket műveltek ezek a Zuschlagék?

A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán reggel megkezdődött a Zuschlag János és 15 társa ellen indított büntetőper; a vádhatóság szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.
2008. október 8. szerda 17:40 - Hírextra
A vádirat szerint a pályázati pénzekhez történő hozzájutás miatt nem csak bíróságon bejegyzett, hanem kitalált egyesületek nevében is adtak be pályázatokat. Több esetben is előfordult, amikor egy pályázati kiíráson két pályázatuk is szerepelt más és más név alatt. A pályázatokon elnyert pénzek elszámolására hamis számlákat használtak. Az is előfordult, hogy a pályázaton elnyert pénz első részletét még megkapta az adott egyesület, de mivel nem számolt el, a második részletet már nem kapták meg.

Tucatnál több kitalált egyesület nyert pályázati pénzt - állapítja meg a vádirat. Derültséget váltott ki a tárgyalóteremben lévő újságírókból, amikor az ügyész a kitalált Patak Egyesület "Madárgyűrűző tábor" megvalósítására kapott pályázati támogatásáról szóló részt olvasta fel a vádiratból. Sem a tábor, sem a madárgyűrűzés nem valósult meg - derült ki az anyagból.

Zuschlagék többek között 2002-ben a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztériumtól is nyertek kétmillió forintot "Hátrányos helyzetű roma gyerekek részére megrendezendő középiskolai tábor" címen, de ez sem valósult meg.

Pályázatot nyújtottak be konferenciák megszervezésére, tanulmányok készítésére, amelyek nem valósultak meg, sőt az ügyészség szerint a pályázat benyújtásakor is tudták, hogy az elnyert pénzt nem a pályázatban megjelölt célra fogják fordítani.

A vádhatóság állítása szerint 2006-ban Kemecsei Árpád XV. rendű vádlott megkereste Zuschlag Jánost azért, hogy két társadalmi szervezet nevében pályázatot nyújthasson be a Táncsics Alapítványhoz. Az I. rendű vádlott hozzájárulását követően Kemecsei Árpád Lados István II. rendű vádlottat kérte meg, hogy a pályázati űrlapokat állítsa össze az Oktatási Minisztériumban lévő irodája számítógépén. A pályázathoz Csiha Judit MSZP-s országgyűlési képviselő írt ajánlást. A pályázaton parkosításra, közösségi tér kialakítására elnyert 500 ezer forintot a céltól eltérően Baráth Etele és Csiha Judit MSZP-s politikusok országgyűlési választási kampányára fordították, amelyről az érintett politikusok nem tudtak.

A Táncsics Alapítványtól egy másik alkalommal is kaptak 500 ezer forint pályázati támogatást, melyhez Baráth Etele írt ajánlást. Kemecsei Árpád utasítására ezt az összeget is Baráth Etele és Csiha Judit választási kampányára fordították, amelyről az érintett politikusok nem tudtak. A pályázaton elnyert összeget a pályázó civil szervezet képviseletében VII. rendű vádlott Kullai Tamás - akkor Kecskeméten volt MSZP-s önkormányzati képviselő - vette át. A vádhatóság szerint Kullai Tamásnak tudomása volt arról, hogy a támogatási összeget a céltól eltérően használják fel. A XV. rendű Kemecsei Árpád vádlott az okozott kárt a Táncsics Alapítványnak visszafizette a büntetőeljárás elindulása után.

Az ügyészség adatai szerint, Zuschlag János I. rendű vádlott a büntetőeljárás megindulása után is megpróbálta befolyásolni társait, s eltüntetni a bizonyítékokat. Zuschlag János abban is segédkezett, hogy II. rendű vádlott Lados István Romániában bujkáljon a hatóságok elől. Lados végül hazajött Magyarországra.

A bűnügy tárgyalása október 14-én folytatódik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Fodor Endre tanácsvezető bíró bejelentette: Lados István II. rendű vádlott kihallgatásával folytatódik a büntetőper, mert ő minden vádpontra kiterjedően részletes vallomást tett. A december 11-ig kitűzött 20 tárgyalási napon a vádlottak kihallgatása történik. A vádhatóság közel kétszáz tanút is felsorolt a vádiratban. A tanácsvezető bíró dönt majd arról is, hogy a nyomozati szakaszban tanúként kihallgatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a bíróság előtt is meghallgatja-e.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását