2024. május 6. - Ivett, Frida

Ha rosszul alszol, akkor elhízol

Az emberi szervezet ciklikus működését meghatározó cirkadián ritmuson keresztül összefüggés mutatható ki az alvászavar, a depresszió, az elhízás és más betegségek között - közölte Purebl György egyetemi adjunktus szerdán Szegeden.
2008. október 8. szerda 20:30 - Hírextra
Az emberi szervezet napi ritmusa, a cirkadián ritmus egyénenként eltérő hosszúságú, de valamivel több mint huszonnégy óra, így mindig késik, ezért állandóan szinkronizálni kell - mondta a szakember az Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikája Elme Mater című sorozatának részeként tartott előadásán.

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese kifejtette, a szinkronizálás környezeti ingerek - elsősorban a sötét és a világos időszakok váltakozásának - hatására történik meg, de befolyásolja a testmozgás, a szociális aktivitás vagy akár bizonyos pszichoaktív szerek.

A szinkronitás elvesztésének egyik legnyilvánvalóbb tünete az alvászavar. Míg korábban a kutatók az alvással kapcsoltban elsősorban a mennyiségi szempontokra - az elalvás gyorsaságára, az alvás hosszára és a felébredések számára - figyeltek, ma már inkább az alvás minőségét értékelik. Az alvásminőségét és az alvászavart viszonylag nehéz és költséges vizsgálni, a nappali tünetek - mint a fáradtság, a kedélyzavarok, a koncentrációképesség csökkenése - azonban jól jellemzik - közölte a kutató.

Az alvás és ébrenlét szabályozásában számos agyi terület és vegyület vesz részt, a tobozmirigyben termelődő melatonin azonban központi szerepet játszik benne. Ennek a vegyületnek a szintje a szervezetben a világosban lecsökken, sötétben pedig megnő.

Az alvászavarok terjedésében például közrejátszik az is, hogy a modern társadalmakban a népesség többsége, napjai nagy részét zárt térben tölti, itt még ha a megvilágítás jónak is tűnik, kevesebb fény éri, mint egy ködös novemberi napon a szabadban - mondta Purebl György.
Depresszióban szenvedő páciensek vizsgálata során kiderült, hogy a betegség jelentkezésével alvásminőségük jelentősen romlik, arra is fény derült azonban, hogy a kezeletlen alvászavar depresszióhoz vezet. Azt jelenleg nem lehet megállapítani, melyik betegség az ok, és melyik az okozat, az azonban biztos, hogy a két kórkép összefügg - fogalmazott a szakember.

Kutatók felfigyeltek arra is, hogy az Egyesült Államokban - ahol az emberek átlagosan egy órával kevesebbet alszanak, mint az Európában jellemző hét és fél óra - magasabb az elhízottak száma. A jelenségek összefüggését egy egyszerű kísérlettel bizonyították, egészséges
 orvostanhallgatókat hat napon keresztül részleges alvásmegvonásnak tették ki, s megállapították ennek következtében megváltozott a szénhidrát anyagcseréjük. Később számos vizsgálat igazolta, hogy az alvászavar önmagában rizikófaktora az elhízásnak és a kettes típusú cukorbetegségnek - mondta az adjunktus.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását