2024. május 12. - Pongrác

Folyamatosan tájékoztatják Gyurcsányt

Gyurcsány Ferenc kedden reggel tájékoztatást kapott a hétfői vonatbaleset kapcsán érintett állami szervezetek vezetőitől a vizsgálatok eddigi eredményeiről - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel.
2008. október 7. kedd 12:05 - Hírextra
Daróczi Dávid elmondta: a kormányfőnek adott tájékoztatás szerint valamennyi sérültet ellátták, és mindenkit azonosítottak. Jelenleg három súlyos, életveszélyes sérültet ápolnak kórházban, köztük egy német állampolgárt - tette hozzá.

Kitért arra, hogy elkészült a rendőrség első jelentése, a rendőrség által felkért igazságügyi orvosszakértő írásos szakvéleménye pedig két hét múlva várható, az ügyészség ezután kerül döntési helyzetbe. Daróczi Dávid jelezte: ettől függetlenül zajlik a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálata, mindkét vonat fekete dobozának adatait szakértők elemzik és értékelik.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: az eddigi vizsgálatok alapján egyértelmű kizárható, hogy a balesetet kábellopás okozta volna, és a szakértők azt is megállapították, hogy a vasúti pálya rendben volt, mindkét vonat - beleértve a fékberendezéseket is - műszaki szempontból hibátlanul működött.
Szabályszerűen működtek a biztosító berendezések is: nem adtak semmilyen hamis jelzést, kizárólag a pálya menti zárlatnak megfelelő jelzéseket továbbították - közölte.

Daróczi Dávid szerint a szakértők arra a kérdésre keresik a választ, hogy mindezek dacára a hátul közlekedő sebesvonat miért ment az ilyen helyzetekben kötelezően előírtnál jóval gyorsabban.

Beszámolt arról is, hogy a reggeli megbeszélésen a miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a mentésben, külön kiemelve a tűzoltók, a rendőrök, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, és azon egészségügyi intézmények munkatársainak helytállását, akik a sérüléseket ellátták.

Gyurcsány Ferenc a továbbiakban is rendszeresen tájékoztatást kap a sérültek állapotáról, és a vizsgálatok eredményeiről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását