2024. május 8. - Mihály

Előzetesben az uzsorás pár

A bátonyterenyei rendőrkapitányság egy olyan pár ellen folytat eljárást, akik a gyanú szerint heti százszázalékos kamattal adtak kölcsönöket rászorulóknak, majd a pénzt tettlegességgel igyekeztek behajtani - közölte az MTI-vel a rendőrség kedden.
2008. október 7. kedd 16:37 - Hírextra
Harangozó Zoltán, a bátonyterenyei kapitányság bűnügyi osztályvezető-helyettese elmondta: a feljelentések szerint a bátonyterenyei, élettársi kapcsolatban élő pár úgy kölcsönzött, hogy a törlesztendő összeg minden héten a felvett pénz száz százalékával nőtt.

A középkorú, rossz anyagi helyzetű adósoknak esélyük sem volt arra, hogy vissza tudják fizetni azt a tartozást, amit a hitelezők követeltek - tette hozzá.Elmondta: volt, aki 85 ezer forint kölcsönt kapott, s miután nem tudta előteremteni a közel 400 ezer forintra növekedett összeget, aláírt egy papírt, amelyben lemondott a lakásáról a tartozás elengedése fejében.

A nyomozók rövid időn belül 10-15, ilyen módon eladósodott embert találtak a városban, és várják a további, hitelcsapdába kerültek jelentkezését.Az uzsorás pár, egy 40 éves nő, és egy - különböző erőszakos bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletű - 48 éves férfi kihallgatása során csak annyit ismert be, hogy "baráti kölcsönöket" adtak egy-két embernek.

Mivel az adósokat fenyegették, és alkalmanként bántalmazták is, ellenük többrendbeli önbíráskodás miatt folyik az eljárás.Harangozó Zoltán hozzátette: jogosulatlan banki tevékenység miatt akkor nyomozhat a rendőrség, ha meg lehet állapítani annak rendszerességét.A rendőrség a pár előzetes letartóztatását kezdeményezte, a Salgótarjáni Városi Bíróság azonban házi őrizetbe helyezésükről határozott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását