2024. május 9. - Gergely

A betétesek biztonságban tudhatják befektetéseiket

Magyarország a keddi luxemburgi miniszteri tanács ülése előtt hétfőn kezdeményezte, hogy a világgazdasági pénzügyi válság hatásainak kivédésére az Európai Unió országai egységesen lépjenek fel, ne országonként eltérő döntéseket hozzanak - mondta Veres Ján
2008. október 6. hétfő 14:46 - Hírextra
Veres János kiemelte: Magyarországon a kialakult helyzetben a betétesek betéteinek biztonsága garantált, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) megfelelő forrásokkal rendelkezik, több, mint 60 milliárd forint áll rendelkezésre ebben az alapban. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar rendszer ráadásul előre befizetett összegeket tartalmaz, az utóbbi napokban olyan országokban volt szükség a kormányok beavatkozására, ahol a betétbiztosítási rendszer utólag befizetett összegre épül.

"Magyarországon minden intézkedés, minden szervezeti és forrás-feltétel adott ahhoz, hogy a magyar betétesek befektetéseiket biztonságban tudhassák" - szögezte le Veres János.
A válság hazai következményeiről szólva elismerte, hogy Magyarországon a válságnak lesz növekedés-lassító és forrásszűkítő hatása, ám Veres János szerint e két tényező kezelhető lesz. Emlékeztetett, hogy a kormány a múlt héten már hozott intézkedéseket a növekedés-csökkentő hatás kompenzálására. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a kormány további intézkedéseket is hozhat majd a cél érdekében.

"A legfontosabb intézkedéseket a kormány meghozta, és meg is fogja hozni" - jelentette ki a pénzügyminiszter. Mint mondta, a 2009-es költségvetés ezekre a célokra tartalmaz forrásokat, felhasználásuknál kell majd a szabályokat úgy hangolni, hogy lehetőleg a leginkább érzékeny kis- és középvállalkozói kör juthasson forrásokhoz a következő évben.

"A büdzsé szigorú lesz, hiszen a 3,2 százalékos hiánycéltól nem tekinthet el Magyarország, de az adott célon belül, adott világgazdasági helyzetben megteendő intézkedéseket meg fogjuk tudni tenni, a költségvetésnek ehhez megvannak a megfelelő forrásai" - fogalmazott Veres János.
A pénzügyminiszter az SZDSZ javaslataira úgy reagált: nem lát további adócsökkentésre fordítható forrásokat a benyújtott költségvetés tervezete szerint. Hozzátette: nem látja jelenleg megoldhatónak a liberálisok által szorgalmazott további szja-csökkentést.

A kormány az általa benyújtott közpénzügyi szabályozásban szereplő plafon szerint meghatározott kiadási limitet tartja elfogadhatónak - reagált a pénzügyminiszter az SZDSZ költségvetési plafont szorgalmazó javaslatára. A közpénzügyi csomagban a kabinet tervei szerint a konvergenciaprogramban szereplő kiadási plafon szerepel - mondta Veres János, hozzátéve: annak örülne, ha a kormány előterjesztéséhez tudnának kétharmados többséget szerezni.

Az SZDSZ további kiadáscsökkentési javaslata kapcsán Veres János azt mondta: "A kormány javaslatát tartom támogathatónak. Nem számolok azzal, hogy a parlamenten átmenne egy másik javaslat"

A Fidesz szerint a kisebbségi kormány nem készítette fel, és nem is készíti fel az országot arra, hogy a pénzügyi-világgazdasági válságra reagálni tudjon. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt mondta: a hét végén jó néhány európai ország kormánya konkrét és határozott lépést tett annak érdekében, hogy a pénzügyi-világgazdasági válságot megpróbálja kezelni, ám a kisebbségi kormány cselekvőképtelensége szemmel látható.

Az ellenzéki pártalelnök közölte, hogy a Fidesz megfontolja az SZDSZ javaslatát, és ha a liberális párt frakcióvezetőjével meg tudnak állapodni egy-két dologban, akkor a törvényjavaslatot támogatni is tudják.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője reagálásában az MTI-nek elmondta: megállapodtak Varga Mihállyal, hogy a költségvetési bizottság ezen a héten tárgyalja a költségvetési plafonról szóló javaslatot.

A liberális politikus azt mondta: az SZDSZ-frakció döntése alapján a költségvetési plafon ügyében a parlamenti pártok frakcióvezetőivel, költségvetési ügyekért felelős vezetőivel, a szocialista Lendvai Ildikóval, az MDF-es Herényi Károllyal, illetve a fideszes Varga Mihállyal is találkozott az elmúlt héten.

Hangsúlyozta: mindhárom frakció támogatásáról biztosította, hogy a házszabálytól való eltéréssel vegyék napirendre a költségvetési plafonról szóló törvényjavaslatot.

Kóka János tájékoztatása szerint a Fidesz alelnöke biztosította arról, hogy az ellenzéki párt módosító javaslatokkal akarja kiegészíteni a plafontörvényt, de alapvetően jónak tartja a koncepció irányát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását