2024. május 8. - Mihály

Bátran költekeznek a kórházak

A tavalyi évben a kórházak, gyógyító intézmények közel 30 százaléka volt csődközeli állapotban - mondta el Kornai János közgazdász. A professzor szerint az állami tulajdonban lévő kórházak könnyebben túllépik a költségvetési korlátokat, mint a magántulajd
2008. október 4. szombat 15:30 - Hírextra
A professzor a "60 éves a Közgáz" elnevezésű rendezvényen tartott előadásában kiemelte: felelőtlen gazdálkodásra sarkall, hogy az állam az utolsó pillanatban mindig megmenti az eladósodott intézményeket.

Magyarországon tavaly a 131 kórház közül 39 olyan súlyos anyagi gondokkal küzdött, hogy az intézményekbe pénzügyi biztost rendeltek ki a helyzet javítása érdekében - mondta Kornai János közgazdász. A professzor a "60 éves a Közgáz" elnevezésű rendezvény záró előadását a kórházi szektorban felpuhuló költségvetési korlátokról tartotta.

A közgazdász kiemelte: Magyarországon a 2007-es év kivételével nem zártak be kórházat az elmúlt közel 10 évben, és ez a jelenség arra ösztönözte a kórházi vezetőket, hogy bátrabban túlköltekezzenek.

Egy csődközeli állapotban lévő kórház esetében alapvetően négy kifutási lehetőséget különített el a közgazdász. Kornai János elmondta: az első lehetőség, hogy az intézmény bajban van, és a helyzet nem is változik. A második esetben a kórház megoldja az anyagi problémáit, méghozzá internális eszközökkel, azaz átszervezés, profilváltás vagy valamely más átalakítás következtében fenntartható lesz az intézmény.

A harmadik lehetőség, hogy külső segítséggel ideiglenes helyreáll a költségvetési egyensúly, ám ez a gyorssegély, az úgynevezett bail-out nem jelent hosszú távú megoldást. A negyedik eset pedig a csőd, vagyis a megszűnés, beolvadás, ám ez a kórházak esetében a legritkábban valósul meg.

2000 óta a tavalyelőtti volt az első év, amikor intézményeket szüntetett meg a szaktárca - tette hozzá a közgazdász professzor.

Kornai János leszögezte: Magyarországon a kórházak esetében a leggyakoribb, hogy az utolsó pillanatban az állam megmenti az intézményeket a csődtől, ám ez nem jelent valós megoldást.

Ennek következtében a kórházak egyre bátrabban vállalják a túlköltést, hiszen tisztában vannak vele, hogy jóformán "halhatatlanok" - vélekedett a közgazdász, aki szerint ez az egyik fő oka annak, hogy egyre jobban felpuhul az intézmények költségvetése. A kórházak esetében a szereplők többsége is ebben érdekelt, azaz a betegek egyértelműen a túlköltésre ösztönöznek, az orvosok többnyire ugyanerre hajlanak, a kórházigazgatók a minőség és a korlátok között lavíroznak, a politikusok és a fenntartók pedig jól felfogható érdekek miatt nem igazán merik vállalni a rendkívül szigorú és korlátozó költségvetés társadalmi következményeit.

A közgazdász nem vázol pontos megoldási lehetőségeket, de leszögezte: a sorozatos elsősegély-akciók semmiképpen nem vezetnek megoldásra. Hozzátette: a tapasztalatok alapján - bár ezzel kapcsolatban kevés adat áll rendelkezésre - az állami tulajdonban lévő kórházak sokkal inkább hajlamosak a költségvetés felpuhítására és az adósságfelhalmozásra, mint a magántulajdonban lévő intézmények.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását