2024. március 29. - Auguszta

Vétkes volt a fürdő vezetője a robbanás ügyében

Vétkesnek mondta ki a Somogy Megyei Bíróság a csokonyavisontai fürdő volt vezetőjét egy 2005-ben bekövetkezett robbanás miatt - jelenti a HavariaPress. A férfit a másodfokon eljáró bíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében
2008. október 2. csütörtök 09:23 - Hírextra
Az ítéleti tényállás szerint 2005 júliusában csőtörés történt a fürdőben, ahol zárásig akartak várni a hiba kijavításával, ám addig a felgyülemlett metángáz a medencetérbe áramlott.

Amikor pedig az egyik vendég öngyújtójával cigarettára gyújtott, a gáz felrobbant, ami miatt három férfi és egy nő sérült meg. A vádirat megállapításai szerint a fürdőben nem végeztek gáztalanítást, pedig ezt rendelet írta elő, hiszen a határértéket meghaladó metántartalom miatt a fürdőt csak gáztalanító berendezéssel és a biztonsági előírások betartásával lehetett volna működtetni.

A vádirat azt is tartalmazta, hogy a vezető tisztában volt a szabálytalan üzemeltetéssel, de nem intézkedett. A vádlottat első fokon felmentették a kaposvári bíróságon, a másodfokú bíróság viszont bűnösnek találta, ezért két év próbára bocsátották. A védelem a Pécsi Ítélőtáblához fellebbezett.
Forrás: havariapressz
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását