2024. május 6. - Ivett, Frida

2013-as vizes vb-t is megrendeznénk

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke megerősítette, hogy a társszövetségekkel, így a vízilabdázókkal együtt Magyarország megpályázza a 2013-as vizes világbajnokság megrendezésének jogát.
2008. október 2. csütörtök 14:50 - Hírextra
Ez a 2010-es úszó Európa-bajnokság elnyerése alkalmából rendezett sajtótájékoztatón hangzott el.
Gyenesei István szerint a 2010-es budapesti úszó Eb olyan, a két olimpia közt félidőben zajló világverseny, amely a magyar sport megerősítésének nagyon fontos lehetősége, eszköze.

A sportért is felelős önkormányzati miniszter hangsúlyozta, a hazai közönség előtti sikeres Európa-bajnokság egyértelművé teheti, hogy Londonban, a 2012-es olimpián is számolni kell a magyar úszósporttal. Megemlítette, hogy a kormánydöntéssel született állami garancia is kellett a LEN, az európai szövetség Magyarországnak kedvező határozatához.

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes páratlan sportdiplomáciai bravúrnak nevezte, hogy négy éven belül másodszor is kontinensviadalnak adhat otthont Budapest, és jelezte, a városvezetés mindent megad a sikeres rendezéshez.

Gyárfás Tamás elmondta, hogy a 2013-as vb-re novemberben kell beadni a pályázatot, amelyhez kormánygarancia, továbbá a televíziós közvetítés biztosítása szükségeltetik, s a remélt eredményes kandidáláshoz az is kell, hogy megépüljön egy fedett uszoda.

"Ez utóbbi nincs kötelezően előírva, de esélytelen, akinek nincs ilyenje" - fogalmazott.
Hozzátette, hogy a fedett uszoda helyszíne a Margitszigethez közel, a Duna pesti oldalán, az Elektromos pálya mögötti területen lehetne, ahol adott esetben megfelelő termálvízkincs is a rendelkezésre áll egy minden igényt kielégítő welness-központ megszületéséhez.

A FINA, a vizes sportágak - az úszás, a műúszás, a műugrás, a hosszútávúszás és a vízilabda - nemzetközi szövetsége várhatóan februárban dönt az öt év múlva esedékes vb házigazdájáról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását