2024. május 8. - Mihály

MSZP-SZDSZ: Arnóth Sándor vonuljon vissza a közéletből

Az MSZP hajdú-bihari szervezete után kedden a szocialisták püspökladányi elnöke és az SZDSZ megyei elnöksége is felszólította Arnóth Sándort, a Fidesz hétfőn lemondott országgyűlési képviselőjét, hogy teljesen vonuljon vissza a közéletből, és püspökladány
2008. szeptember 30. kedd 14:07 - Hírextra
"A képviselői mandátumról való lemondással az ügyet lezártnak tekintem, az nem érintő polgármesteri és kistérségi munkámat" - reagált a felszólításokra az MTI-nek Arnóth Sándor.
Hegedűsné Varga Irén, az MSZP püspökladányi elnöke a helyi városháza előtt tartott sajtótájékoztatón kedden kijelentette: Arnóth Sándor a parlamentben tett "Lógni fogtok!" kijelentésével szégyent hozott a városára, a ladányi emberekre, ezért távoznia kell az önkormányzat éléről.

"Ahogy a Fidesz elnöke és frakcióvezetője kivezette Arnóth Sándort a parlamentből, a Fidesz püspökladányi elnökének és helyi frakcióvezetőjének ugyanúgy ki kell vezetnie a városházáról" - mondta az MSZP-elnök. Hozzátette: a kisebbségben lévő szocialista frakció az önkormányzati ülésen is felszólítja Arnóth Sándort a távozásra.

Amennyiben a polgármester ezt nem teszi meg, az MSZP várhatóan aláírásgyűjtésbe kezd a fideszes politikusnak a város éléről való eltávolítása érdekében - jegyezte meg a szocialisták helyi elnöke.
Az SZDSZ hajdú-bihari elnöksége kedden közleményben szólította fel Arnóth Sándort, hogy mondjon le polgármesteri és kistérségi vezetői tisztségéről, s miután méltatlanná vált rá, teljes mértékben vonuljon vissza a közéletből.

Arnóth Sándor a képviselői mandátumáról való lemondással lezártnak tekinti az ügyet.
"A képviselői mandátumról való lemondásommal lezártnak tekintem az ügyet, az országgyűlési tevékenységem nem érinti a polgármesteri és a kistérségi munkámat" - reagált a felszólításokra az MTI-nek kedden Arnóth Sándor.

A fideszes politikus hozzátette: polgármesterként és kistérségi vezetőként is tovább dolgozik a helyi lakosság érdekében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását