2024. április 18. - Andrea, Ilma

Ford T-modell

Száz éve, 1908. október 1-jén kezdték árusítani az Egyesült Államokban a Henry Ford által gyártott, 850 dollárért kínált T-modellt. A Bádog Böske (Tin Lizzy) becenéven emlegetett kocsi volt az első, mindenki által elérhető autó, amely "kerekekre ültette A
2008. szeptember 29. hétfő 14:32 - Hírextra
Ford egy farmon született, de a gépek iránti érdeklődése gyárakba vitte dolgozni. Edison detroiti gyárában benzinmotort konstruált, majd saját műhelyt alapított. Elsőre megbukott (ebből lett a későbbi Cadillac gyár), másodszorra azonban már sikerrel járt. Nevét a versenyautók és a nagy N-modell tették ismertté, de álma a tömegautó megteremtése volt.

1907 elején utasította mérnökét, a magyar Galamb Józsefet, hogy készítse el egy olcsó, megbízható, könnyen javítható és vezethető autó terveit. Galamb az amerikai Childe Harold Willis és a szintén magyar Farkas Jenő közreműködésével álmodta meg az 540 kilogramm össztömegű, négyhengeres, majdnem háromliteres és húsz lóerős, vízhűtéses benzinmotor által hajtott autót.

A hajtóműve bolygókerekes volt, fékezni a hátsó kereket, sebességet váltani pedig pedállal lehetett. A T-modell 70 kilométeres óránkénti sebességre volt képes és száz kilométeren tíz litert fogyasztott. A kocsiban jóval több volt a fém, mint a fa, mert ezt gyorsabban lehetett alakítani. Az első időben minden kocsi fekete színben készült, mert ez a festék száradt a leggyorsabban, ez volt a legolcsóbb és a legtartósabb. Ford mondása szerint "a vevő olyan színű kocsit kap, amilyent csak akar, feltéve hogy ez a szín a fekete".

A T-modell letarolta a piacot, hiszen ára csak 850 dollár volt, a konkurencia termékei pedig 2000 dollárnál kezdődtek. A hatalmas keresletet - hiába gyártottak naponta már 65 darabot - egyre nehezebben lehetett kielégíteni. Fordnak ekkor támadt az ötlete, hogy "ne a munkásnak kelljen odamennie, ahol a munka van, hanem a munkadarab menjen a munkáshoz". A gyakorlatban ennek az elképzelésnek lett eredménye a futószalagrendszer, s ezzel a költségek csökkenése és a termelékenység növekedése: 1914-ben már másfél óra alatt elkészült egy kocsi.

Ford öt év múlva azt is megengedhette magának, hogy a monoton munkát végző szakmunkások bérét a duplájára, napi öt dollárra emelje és teljesen felhagyjon az addig igen intenzív reklámkampánnyal. Amikor a tízmilliomodik T-modell elkészült, a világon tíz autóból kilenc Ford-emblémát viselt magán. A rendkívüli sikert az is magyarázta, hogy az egyszerű szerkezet miatt az autó alkatrészeihez könnyen hozzá lehetett férni, bárki meg tudta javítani, alkatrészeit pedig olcsóbb volt cserélni, mint javítani.

A T-modellt 1927-ig gyártották, igaz ekkor már kiment a divatból: egy vicc szerint annyiban hasonlított a fürdőkádhoz, hogy egyikben sem szeretné az ember, ha meglátnák. 19 év alatt 15 millió darab készült belőle, ezt a rekordot csak 45 év múlva tudták túlszárnyalni. A T-modellt 1997-ben egy nemzetközi szakmai zsűri az Évszázad Autójának választotta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását