2024. május 6. - Ivett, Frida

Nincs egyetértés

Nem ért egyet az SZDSZ elnöke és a liberális frakció többsége arról, hogy szavazzon-e a parlament a miniszterelnök Megegyezés című dolgozatáról, amelyben a következő két év politikáját vázolja. Fodor Gábor múlt héten az InfoRádiónak azt mondta, szerinte a
2008. szeptember 23. kedd 10:44 - Hírextra
Az SZDSZ megosztottsága a parlamenti szezonnyitó után rögtön kicsúcsosodott egy fideszes indítvány kapcsán.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök augusztus végén fizetett újsághirdetésben jelentette meg a Megegyezés című írását, amely a következő két év politikája mellett a jövő évi adóelképzeléseket is tartalmazta.

A Fidesz nem sokkal ez után országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amellyel egy szavazás után az Országgyűlés kinyilváníthatná, hogy támogatja, vagy elutasítja a következő két év politikáját.

Egyelőre vita van arról, hogy a parlament egyáltalán tárgyalhat-e a javaslatról. Az MSZP szerint a javaslat házszabályellenes, a Fidesz, az MDF és a KDNP szavazna a Megegyezésről, az SZDSZ azonban sokáig nem mondott véleményt.

Fodor Gábor pártelnök múlt héten az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, ő a szavazás mellett van. Az SZDSZ frakció azonban a hétfői ülésén szembement a pártelnökkel - tájékoztatta az InfoRádiót Gusztos Péter, a képviselőcsoport helyettes-vezetője. "Az SZDSZ-frakció úgy ítélte meg, nem vezet jóra, ha egymás dolgozatairól esszéiről parlamenti szavazást tartunk" - magyarázta.

Ugyanígy gondolják egyébként a szocialisták is, akik már kezdeményezték, hogy politikai vitanapot tartsanak a Megegyezésről, ahol viszont nem kell róla szavazni.

Ágh Attila politológus augusztus végén az InfoRádiónak már beszélt arról, hogy az ősz igazi tétje az lesz, hogy megmarad-e az SZDSZ kétfejűsége. "Az SZDSZ politizálásának fő terepe a parlament, és ha ott megmarad Kóka frakcióvezetőként, akkor Fodor Gábor elnöki mandátuma abban merülhet ki, hogy időnként tehet elnökként egy-egy nyilatkozatot, vagy tarthat sajtótájékoztatót, de tényleges hatalom nem kerülne a kezébe" - fogalmazott.
Forrás: inforadio
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását