2024. április 16. - Csongor

Egyedi azonosítókat vezetnek be a nagy értékű termékeknél

Rövid időn belül egyedi azonosítókat vezetnek be a nagy értékű élelmiszereknél is, mert az utóbbi időben egyre több ilyen terméket hamisítanak - jelentette be Kondorosi Ferenc egy, a témában rendezett konferencián kedden Budapesten.
2008. szeptember 23. kedd 13:26 - Hírextra
Az Új Rend és Szabadság Program kormánybiztosa azt mondta, hogy mintegy 5,5 százaléknyi hamisított táplálékkiegészítő kerül forgalomba, főként az interneten. Megemlítette, hogy eddig három nagy razziát tartottak az érintett hatóságok az élelmiszer- és gyógyszerpiacon, de további ellenőrzéseket is sürgetett.

Közlése szerint az egyedi azonosítók felhelyezése - terméktől függően - 15-280 forint közötti összeget jelentene, míg a leolvasó mindössze 18 ezer forint többletkiadással terhelné az eladókat. Megemlítette, ilyen termékeket több uniós tagországban is rendszeresítettek.
Kondorosi Ferenc szólt arról is, hogy 13 éve készül az új büntető törvénykönyv (Btk.), de legalább 3-4 év, mire hatályba léphet, ezért olyan jogszabályi hátteret kell alkotni, amely gátat vet az élelmiszerek feketegazdaságnak.

A rendőrség igazgatási központjában tartott konferencián az ország különböző kapitányságairól érkezett bűnügyi állomány tagjai előtt a szocialista politikus azt mondta: olyan egységes adatbázison alapuló "feketelista" létrehozására van szükség, amely kapcsolódik a nyolc együttműködő hatósághoz, így az adó-, a fogyasztóvédelmi- és vámügyekben is összehangoltabb akciókat tudnak érvényesíteni. Amint az Országgyűlés megválasztja az adatvédelmi biztost, kérni fogja ehhez a segítségét - tette hozzá.

Kondorosi Ferenc közölte azt is: az élelmiszer-bűncselekményekben a bírósági perek túl sokáig húzódnak, ezért felajánlották, a rendőrségi szakértők képzéseket tartanak a témában még tapasztalatlan bíráknak.

Hozzátette, az ilyen ügyekben nagyban eltérő ítéletek születnek, ezért tanulmányozzák az élelmiszer-hamisítási ügyekben született közép-európai ítéleteket, és a tapasztalatokat beépítik jogszabálytervezetükbe.

Házi István vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója a konferencián mondott rövid beszédében megemlítette, rendőri és kormányzati szinten is történtek lépések az élelmiszer-bűncselekmények visszaszorítására, így idén két törvény is született, míg az ellenőrző hatóságok razziáik során 57 alkalommal indítottak eljárást.

A rendőrség az élelmiszerekkel kapcsolatos bűncselekmények hatékonyabb felderítése érdekében tartott képzést a bűnügyi állomány részére. A képzésen részt vevő nyomozók az élelmiszer-biztonsági ellenőrzés rendszeréről, az eljárási rend szabályainak változásairól kaphattak tájékoztatást a szaktárca képviselőjétől, valamint az élelmiszerekkel kapcsolatos bűncselekmények minősítési, elhatárolási, bizonyítási eszközök alkalmazásának kérdésköréről ismerhették meg a Legfőbb Ügyészség álláspontját, tapasztalatait.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását