2024. május 8. - Mihály

Nincs közük a megfigyelésekhez

Büntetőeljárásokat és kártérítési pereket indít az UD Zrt. vezetése. A jogi képviselő azt mondta: a pereket "a médiumok ellen" indítják, mert a cég felháborítónak tartja, hogy a céget lejáratják a médiában, bűncselekményekkel és politikusok megfigyelésév
2008. szeptember 22. hétfő 07:24 - Hírextra
"E mögött üzleti és politikai érdekek állhatnak" - közölte Futó Barnabás, hozzátéve: egyes konkurens cégek üzleti érdeke, hogy a másfél milliárdos éves forgalmú társaságot és annak kiépített informatikai rendszerét és fejlesztéseit tönkretegyék, valamint politikai érdekek, aktuálpolitikai csatározásokra használják a társaság jelenlegi helyzetét.

"Az UD Zrt. vezetése a történtek miatt kénytelen büntetőeljárásokat és kártérítési pereket indítani" - közölte a cég vezetése nevében az ügyvéd.

Futó Barnabás Tóth Jánosnak, az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosának a jogi képviselőjeként a hét elején magántitok jogosulatlan megszerzése miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. Akkor az ügyvéd azt mondta: védence szerint nem az UD készítette azt a nemrégiben nyilvánosságra került hangfelvételt, amelyen ő és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója hallható, "tehát valamilyen lehallgatás történhetett". A feljelentés célja: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vizsgálja meg, hogy ki készíthette az ominózus hangfelvételt, amelyet végül valakik odaadtak Dávid Ibolyának, az MDF elnökének - tette hozzá. "Az én álláspontom szerint a felvétellel kapcsolatban semmiféle bűncselekmény gyanúja nem merül fel, viszont a jogszabályok szerint, ha szabályosan is vették fel a beszélgetést, ezt törölni kellett volna" - mondta Futó Barnabás.

Az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél és vezetői lakásán - összesen hat helyszínen - a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának lőfegyverrel visszaélés miatt tett feljelentése nyomán tartott házkutatást a Nemzeti Nyomozó Iroda múlt szerdán. A házkutatás során kiderült, hogy a fegyverek nem minősülnek lőfegyvernek, a rendőrség azonban több számítógépet és adathordozót lefoglalt, az ezeken található adatokat jelenleg szakértők elemzik. A rendőrség magántitok jogosulatlan megismerése miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

A bűnügy kapcsán ülésezett a Nemzetbiztonsági Kabinet. Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter közleménye szerint egy "titkos hálózat működtetői megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek információs rendszerébe, veszélyeztetve ezzel e szervek törvényes és biztonságos működését".

Horváth József, az UD Zrt. vezetője a nyomozással kapcsolatban kijelentette: valójában nem ő és cége áll a célkeresztben, hanem például a Fidesz, amelynek kormányzása idején nevezték ki a Nemzetbiztonsági Hivatalnál műveleti főigazgató-helyettessé. Innen a kormányváltás után, még 2002-ben küldték nyugdíjba, 42 évesen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását