És igen, ilyen minőségemben fogyasztok zöldséget, gyümölcsöt, magvakat, csírákat, növényi hajtásokat, állati termékeket: húst, belsőséget, bőrkét, velőt, inakat, porcot, csontenyvet, főzeteket, eszenciákat, vért, magzatot(tojást, ikrát), ifjú állatot(borjú, csirke, szopós malac...), megkóstoltam a 100 napos tojást és még sorolhatnám. A lista tulajdonképpen végtelen, hiszen az ételek iránti igényt alapvetően a fantáziánk határozza meg. Ami ugyebár végtelen. Vannak emberek, akik esküsznek a föld evésre, mások pránáznak, mert szerintük az energia felvételre elég a nap hője, megint mások rovarokat tömnek a fejükbe, vagy ne adj isten élő majomfejet nyesnek fel, hogy a még friss majomagyvelőt falatozhassák, a maszájok meg ugyi marha vért szürcsölnek, napi szinten megcsapolva állataikat. Felsorolhatatlan formában étkezünk és vétkezünk. Akármit csinálunk létfenntartás címén, az egy másik lény végét jelenti. Így annak a megállapítására, hogy hol húzódik a tisztességes táplálkozás határa tulajdonképpen nincs mód.

Állatkínzó ínyencek vagyunk

Ez ugyanis koronként, kultúránként, felekezetenként, de leginkább egyénenként változó. Csak egy tipikus példa: míg én kéjesen falatozom a zöld penészben bűzlő, illőn lábszagúvá érlelt sajtot zsenge dióval, mely az európai kultúrkör szerint igencsak üdvös az egészségre és az elitista gasztronómiai elvárásoknak is a legmesszebbmenőkig megfelel, addig ettől rosszullétig ható undorral tiltakozik ázsiai embertársam, miközben békésen metszi fel az élő kígyó hasát, hogy kivágja a még dobogó szívét, melyet élvezettel fogyaszt el és büszkén vallja, hogy ezzel az egészségének a lehető legtöbbet teszi. És akkor még egy szót se szóltunk a mexikói kofáról, aki kéjes gyönyörrel arcán roppantja az élő poloskát fogai között, vagy a karibi, netán kanadai rákászt, aki az élő állatot dobja a forró vízbe. Hogy melyik a gusztustalanabb, állatkínzóbb szokás? Ki ítéli, ítélheti meg?

A libatömés-kacsatömés évszázadok óta létező szokása az embernek. Mert ki az a bolond, aki szálkás, inas, satnya állatot eszik, ha lehet szép kövéret, nagyot, laza húserezetűt is enni? A piacon is a szép kövér állatot vették meg az emberek, nem a kis nyeszlettet. Így tettünk-teszünk minden állatunkkal: kis helybe zárjuk őket, hogy ne mozoghassanak sokat, zabáltatjuk őket, hogy az elteltségtől minél kevesebb mozgásigényük maradjon, legyen szó marháról, disznóról, szárnyasról. Aztán rájött egy okos ember, hogy ha a libát megtömik, akkor a mája is nagyobb lesz. Nosza, tömtük és tömjük azóta is a nyomorultakat. A gazdagság egyik jelképe lett a hízott libamáj, ünnepi étek, királyok eledele. Kuriózum. Rohadt drágán is mérik, hogy a fene vigye, de ha olyan finom…

Finom de ártalmas

Viszont ebbe az állat igencsak belerokkan. Aki csak egyszer is volt túlsúlyos tudja, hogy egyáltalán nem egy jó érzés. Szar dolog mozgáskorlátozottként létezni a túlsúly miatt, hogy az irdatlan mennyiségű táplálékban felhalmozódó méreganyagok kiszűrésétől kikészülő májunk riadójeleiről már ne is beszéljünk. Megannyi jelzést produkál a szervezet, hogy ez neki rettentően nem jó. Azonban az ember már csak egy ilyen állatfajta, hogy azt is szereti, ami káros neki. Cigarettázik, alkoholizál, szénhidrátot eszik – megjegyzem az egyik legkegyetlenebb drog a világon, ha létezik drogstratégia, akkor azonnal fel kellene venni a listára! -, hajat mos mindenféle kemikáliákkal(pedig a saját önvédelmi rendszere bőven elégséges a tisztaság fenntartására), a már-már beteges higiénés szokásaival mérgezi a környezetét, fűt-hűt-világít iszonyatos energiafelhasználásokkal, melyekkel tönkreteszi élőlények milliárdjainak életterét, létfeltételeit, megváltoztatja a növények formáját, szokásait, színét, illatát, ízét, hogy az neki tetsző legyen, nem törődve azzal, hogy közben nem csak a növényeknek árt ezzel, hanem magának is… a sor végtelen, akárcsak a fantáziánk, de ezt már mondtam.

Hogy ezen felsorolásból miért pont a libamáj sérti a Négy Mancs elhivatott és minden bizonnyal tisztességes képviselőit, nem tudom. Talán csak a szűklátókörűség az oka. Mert mi lenne nagyobb stressz egy élőlény számára, ha nem az, hogy életének 90%-a tojások rakásával telik, melyeket sosem keltethet ki? Milyen iszonyatos trauma lehet ez? És nem csak lelkileg, hanem sokkal inkább fizikailag! Ennek a lénynek, akit nevezzünk egyszerűen csak tyúknak az egész szervezete átalakul arra, hogy minden erejét sok száz, ezer új élőlény létrehozására fordítsa. Eközben deformálódik a teste, a szervei, azok működése, hogy az érzelmi hatásokat már ne is említsük, pedig azoknak nyilvánvalóan szintén vannak fizikális kihatásai. Ezen felül még sorolhatnánk számos megoldást, trükköt, stratégiát, génmanipulációt, oltási fineszt, étkeztetési megoldást, mellyel deformáljuk haszonállataink, növényeink életét, környezetét, létfeltételeit, stressztűrőképességüket. Ezzel szemben például ez az ocsmány stratégia, mellyel tojásgyártó géppé alakítjuk az egyik élőlényt, nem csípi a szemét a Négy Mancsnak. Csak a máj. Faguriga legyek, ha értem a koncepciót.

Ideák, elvek és a létezés gyakorlata: Enni vagy nem enni...

Félreértés ne essék: nem azzal van bajom, hogy valaki felismeri egy lény szenvedését, és változtatni szeretne rajta. Mert tudja, hogy az is érző, élő lény. Azonban annak a szűklátókörűsége, mellyel figyelmen kívül hagyjuk, hogy az ember jelentős részben ragadozó lény, hogy ezen ragadozó ösztöne áthatja az egész létezését ocsmány képmutatás, otromba naivitás, aljas mellébeszélés. Ugyanis azon gondolatmenet mentén nézve a Négy Mancs elveit, miszerint nem torzíthatom egy lény életét, testi valóját, környezetét, létfeltételeit, ahogy nekem tetszik, úgy nagyon szomorú hírem van ezen elv bajnokainak: egész létezésünk nem más, mint folyamatos beavatkozás a környezetünkbe!

Ha filozófiai síkra akarjuk emelni a létezésünket, akkor tudomásul kell vennünk, hogy a lélegzetvételünk is agresszió, könyörtelen deformációja idegen elemeknek! A vígan lófráló oxigén atomokat aljas módon elraboljuk boldog környezetükből és víg magányukat agresszív módon összetársítjuk más elemekkel, ahogy érdekünk kívánja, tojva arra, mit is akart tenni a életével az a nyomorult oxigén. Nem hinném, hogy létezik ennél aljasabb befolyásolás. Mégis, a Négy Mancs nem indít hadjáratot az emberiség ellen, hogy azonnal hagyja abba a lélegzetvételt, mert szegény oxigén atomok érdekeit ez a legmesszebbmenőkig sérti, létüket visszavonhatatlanul deformálja.

Add meg a banánnak, ami a banáné!

Persze lehet azt mondani, hogy az oxigénre elengedhetetlenül szükségünk van ahhoz, hogy létezzünk, ami ugyan nem tökéletes kifogás az agresszióra, de legyünk jóindulatúak és fogadjuk el az önvédelem eme satnya formáját. Hiszen végtelen számban vannak egyéb tettek, melyeket elkövettünk és elkövetünk, amíg létezni fogunk. Például alhatnánk télen, mint a medve, hogy ne kelljen annyit fűteni, világítani, mellyel élőlények, anyagok milliárdjait gyilkoljuk le: fákat, olaj- és gázmezőket, szénbányákat vájunk ki, égetünk, oxigénatomokat deformálva(ha már ez jutott eszembe elsőre, nem hagyom szegény oxigéneket lesöpörni azzal, hogy nem tehetünk a deformációikról, mert igenis tehetünk, csak ugyi a kényelem...) és a sor végtelen. Haszonnövényeket degeneráltunk, rángattuk ki változatos környezetükből, kényszerítettük őket homogén környezetbe, átformálva testüket, életvitelüket. Ki menti meg például a zabot, árpát, almát, meggyet, lencsét, babot, szőlőt, komlót, borsot, kávét, kakaót, teát, narancsot, banánt attól a borzalmas élettől, melybe belekényszerítettük őket csak azért, hogy olyan ízűek, aromájúak, szagúak, formájúak, textúrájúak legyenek, amilyenek eredetileg nem voltak, de mi addig nyüstöltük őket, míg azzá lettek, s most élniük kell ezt a kikényszerített, lehetetlen, élhetetlen életet? Talán majd a Négy Mancs? Ez úton szeretném meghirdetni a Vad Banánok Baráti Körének(VBBK) jelmondatát: adjuk vissza a banánok szabadságát és természetes környezetét!

Gondolt már arra valaki, hogy mi is az a virágcsokor, amit szeretteinknek adunk? Jelképét tekintve a szeretetünk kifejezése, de mégiscsak abszurd, hogy mindezt megcsonkított testrészekkel fejezzük ki. Mit szólnánk ahhoz, ha valaki egy szál cigány bal kézből, egy zsidó jobb lábból, egy magyar jobb kézből álló, szögesdróttal összefogott csokrot nyújtana át édesanyánknak tiszteletteljes szeretete, rajongása, megbecsülése jeléül, melyet szeretett anyukánk ezekkel a szavakkal köszönne meg: "Nahát, de csodaszép csokor! Főleg azok a cigány ujjpercek, és hát azok a magyar körmök, nem beszélve a zsidó bokáról és talpról. Tényleg meseszép! Máris vázába teszem, hogy összegyűljön az a gyönyörű vérük." Brrrrr. Ugye iszonyatos, gusztustalan, perverz, borzasztó? Pedig mi nem teszünk mást a növényeinkkel, virágainkkal. Kampányba kezdett már a Négy Mancs a virágárusokkal, holland virágtermesztőkkel, génmódosítókkal szemben?

A Négy Mancs gondolatisága olyan, mint egy Sztálin paródia. Joszif Viszarjonovics áll a pulpituson és bejelenti: "Elvtársak, ma megmentjük a hízott libát!", majd az éljenző, ünneplő, a világ állatait, növényeit képviselő tömegnek integetve hátra szól Berijának: "Az éljenző tömeget deportálni a gulágra és átnevelni vagy kivégezni, vagy csak egyszerűen tovább kínozni!".

Gyilkosok vagyunk, nincs mit tenni

Vegyük tudomásul, hogy az ember egy uralkodó faj és ennek megfelelően létezik ezen a bolygón. Nem állítom, hogy ez szép magatartás, de ettől még tény. Köszönő viszonyban sincs a Krisztusi elvekkel, de ha majd olyan emelkedett és megvilágosodott leszek, hogy önként le tudok mondani mindarról, mellyel másokat befolyásolva létezem, ergo az ezen dimenzióban való létezésemről, akkor megteszem. Addig viszont nem tehetek mást, mint felfogom a gyarlóságaimat és együtt élek velük.

Természetesen igyekszem korlátozni magamat, és nem akarom felfalni a világot, és igyekszem megtalálni azt a közelítőleges harmóniát, mellyel nem zabálom fel magam körül a világ élőlényeit, bár ennek sajnos egyre kisebb az esélye. A legutóbbi felmérések szerint ugyanis a tengereink, vizeink halállománya 2050-re halmentessé válhat, ha ilyen tempóban fogyasztjuk a halakat. Ez szerintem sokkal nagyobb probléma, mint hogy egy háziasítottan tartott, ergo a kipusztulástól legkevésbé sem fenyegetett fajt menyire kínoz meg az ember. Javaslom a Négy Mancsnak, hogy előbb minden erejével azon legyen, hogy az emberiség ne irtsa ki maga körül az élőlényeket, s erre a tőlem telhető leghatékonyabb fórumot is igyekszem biztosítani számukra. Ez lenne az igazi állatvédelem és nem az, amit most folytatnak. A libák ideje még nem jött el, mert jóval előttük jár a kihalófélben lévő életformák megmentésének feladata. De sajnos úgy néz ki, hogy őket is megesszük, ahogy a dodót is.

Az az idea, miszerint van "humánus" állattartás egyszerűen hazugság. Az állattartás ugyanis a legoptimálisabb verzió szerint is gyilkossággal végződik. Egy borjúnak hiába teremtjük meg a létfeltételeihez a legszebb környezetet, ha kifejlett élőlény korát sosem érheti el, mert zsenge ifjúságában lemészároljuk egy mennyei borjúbécsiért. A csirke is hiába rohangászik szép környezetben, ha tojókora előtt lemészároljuk egy csirkepaprikás végett. Az újévi malacsültért pedig a még majdnem bölcsődés korú malackát gyilkoljuk meg. Meg sem érhetik a kifejlettséget, a lét teljességét. Kutyáinkat, macskáinkat ivartalanítjuk a higiénia és a túlszaporodás indokával és ezzel azt merészeljük állítani, hogy jót teszünk velük, pedig megcsonkítjuk "az ember legjobb barátját" és ebben a nyomorék állapotban, eunuchként élünk vele még 10-15 évet, mialatt némelyeket degeszre hizlalunk. Ehhez képest a libatömés smafu.

A döntés szabadságának ára

A liba mája egy iszonyatos lelki- és fizikai trauma eredményeként jön létre, egy gyulladt, beteg belső szerv, telis tele méreganyagokkal. A dohány egy olyan anyagot tartalmaz, mely függőséget okoz és füstje, alkaloidja rongálja, deformálja a szervezetünket. Az alkohol dettó. A szénhidrát függőséget okoz, egyes esetekben meszesedéseket, cukorbetegséget és számtalan deformációt okoz a szervezetünkben. Aki értelmesen, tudatosan közelíti meg azokat az anyagokat, amiket fogyaszt, az ezt tudja és szabadon dönt arról, mit egyen, igyon, szívjon. Ez emberi jog, a demokrácia joga: a szabadság. Tudom, hogy árt, de akarom, vállalva a következményeket. Aki ezt nem akarja, az ne tegye. Ha úgy fogyasztom, hogy nem ártok ezzel embertársamnak, aki másként vélekedik, akkor tisztességesen jártam el embertársaimmal.

Maradjunk tehát abban, hogy legyen piros tasakos hízott liba, -libamáj és legyen zöld tasakos bioliba és -libamáj. És majd eldöntöm, mit eszem. A Négy Mancs pedig ne korlátozzon engem abban, hogy megkaphassam azt a terméket, amit szeretnék, ne indítson kampányt az én életvitelem, szokásaim, ízlésem, érzékeim, táplálkozási tradícióim ellen. Ha pedig már megtette, akkor ugyanezzel a vehemenciával hirdessen kampányt az általam felsorolt anomáliákkal kapcsolatban is. Ha nem teszi, akkor meg sürgősen kezdjen bele egy önmaga elleni kampányba, ahol képmutatását, szűklátókörűségét, dilettantizmusát, fiatalkori naivitását felvállalva önmaga ostorozásába kezd és kampányol a szabadságomért, minden ember szabad döntéshozatali jogáért.