2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Miért koldul az álkoldus?

Genova Portoria negyedében az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a koldulók. Portoria a város kereskedelmi központja, itt van a vasútállomás, a tartomány, a megyeszékhely, sőt, a prefektúra is. Ráadásul egyre több a nem valódi koldus is.
2008. szeptember 21. vasárnap 07:43 - Hírextra
A rendfenntartóknak nincs könnyű dolguk, ám az egyik főtörzsőrmester küldetésének tekinti az álkoldusok kiszűrését, és bírságot szab ki rájuk a büntető törvénykönyvnek egy olyan paragrafusa alapján, amely bünteti azokat, akik visszaélnek mások jóhiszeműségével - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

Ezer eurós (235 ezer forintos) bírságot kapott például az az álkoldus, aki súlyos szívbetegségre hivatkozva pumpolta az embereket, orvosi igazolása azonban nem volt róla. A bírságot ugyan nem fizette ki, de eltűnt és legalább nem vette el a kenyeret az igazi rászorulók elől.

A főtörzsnek azonban voltak ennél furcsább esetei is. Például azé a nyugdíjasé, aki mindennap vonattal járt be a városba, ahol egy forgalmas gyalogos átkelőnél koldult 1200 eurós (285 ezer forint) nyugdíja mellett, saját bevallása szerint havonta legalább ugyanekkora összeget. Azért koldult, mondta, mert otthon nem volt mit tennie, unatkozott. Egy másik megelégedett napi 15-20 (3600-4800 forint) eurós bevétellel, mert az így szerzett pénzt csak horgász hobbijára fordította.

A szorgos rendőr, akinek sikerült alaposan feltérképeznie a terepet - fotózott, nyomozott - kiderítette, hogy a városban a kéregetők, álkoldusok és igaziak naponta átlag 100 eurót (24 ezer forint) "keresnek", de egyes alkalmakkor, például karácsonykor, ez az összeg felmehet 150 euróra (36 ezer forint).
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását