2024. május 7. - Gizella

TeleStroke rendszer Debrecen, Kisvárda és Mátészalka között

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) kezdeményezésére 24 órás video- és hangkapcsolat jön létre a kisvárdai és a mátészalkai kórházakkal; az október 1-jén induló TeleStroke rendszer lehetővé teszi a stroke eredményes kezeléséhe
2008. szeptember 19. péntek 18:15 - Hírextra
Az új rendszert működés közben mutatták be a sajtótájékoztatón: egy Kisvárdán lévő beteget Debrecenből a rendszeren keresztül vizsgált meg Csiba László, így adott utasításokat a távol lévő kollégáknak a beteg kezelésével kapcsolatban.

A professzor elmondta: az agyi érkatasztrófa, a stroke Európában és Magyarországon is a harmadik olyan betegség, amely a leggyakrabban halálhoz, illetve rokkantsághoz vezet. Magyarországon évente 50 ezer új megbetegedést észlelnek, s mintegy 18 ezren halnak meg agyi érkatasztrófában.

Csiba László elmondta azt is, hogy a vérrögoldó kezelést mielőbb el kell kezdeni, de az csak akkor alkalmazható eredményesen, ha gyorsan biztosítanak magas szintű ellátást. Ezt számos tényező nehezíti, például a kisebb, computertomográffal (CT) felszerelt, de szakemberhiánnyal küzdő kórházakban különösen nehéz az ilyen beavatkozás.

A Debrecenben átadott TeleStroke rendszer nonstop konzultációra ad lehetőséget a kisvárdai és a mátészalkai kórházaknak a kezelések azonnali megkezdéséhez.

Harsányi Imre, a kisvárdai kórház főigazgatója a rendszer jelentőségét abban is látja, hogy "a térségben meglévő orvoshiány nem okozhat hátrányt a régióban élők ellátásában". Ezentúl a mátészalkai és a kisvárdai kórházban lévő betegek ugyanazt a magas színvonalú stroke-kezelést kapják, mint a debreceni neurológiai klinikán - fűzte hozzá.

Csiba László szerint az interaktív kommunikációs rendszer a jövőben más betegségek terén is lehetővé teszi az intézmények közötti konzultációt.

Berta András, a DEOEC elnökhelyettese országosan is egyedülállónak nevezte a TeleStroke rendszer működtetését, amely olyan betegcsoportokban jelent hozzáférést a legkorszerűbb és leghatékonyabb terápiához, amelyeknél még értelme van a beavatkozásnak.

A rendszer bemutatása után neurokardiológiai konferenciát rendeztek Debrecenben, a Stroke Világszervezet, és az Európai Stroke Társaság elnökének részvételével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását