Tudomány

„Genocídium” lenne a neve

A Genocídium nevet viselné az a népirtás elleni budapesti központ, amelynek megalakításáról Göncz Kinga külügyminiszter beszélt még augusztusban egy budapesti nemzetközi emberjogi konferencián - írta a pénteki Népszabadság.

A budapesti székhelyű, politikától független, nemzetközi népirtás elleni központ megvalósíthatósági tanulmányának elkészítését a magyar kormány vállalta magára – olvasható a cikkben, amelyben Lakatos István, a Külügyminisztérium globális szervezetek főosztályának helyettes vezetője azt is elmondja, hogy a Genocídium elnevezésű prevenciós intézetnek két fő tevékenységi kört terveznek.

Az egyik fő feladat – súlyos emberjogi sérelmek és népirtás esetében – a korai előrejelző mechanizmus felállítása, a másik pedig a konfliktusmegelőző ismeretek oktatása lenne – jelezte, hozzátéve: az intézet – különösen a népirtással kapcsolatos ügyekben – szoros kapcsolatban állna az ENSZ-szel, valamint olyan regionális szervezetekkel, mint az Afrikai Unió, az EBESZ és az Európa Tanács.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.