2024. május 12. - Pongrác

Tartozásrendezés Újpesten

Az újpesti kórház 60 napon túli, 102 millió forintos tartozásának önkormányzati rendezését támogatta kedden a Főpolgármesteri Kabinet - nyilatkozta Szolnoki Andrea, az önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke az MTI-nek.
2008. szeptember 16. kedd 12:13 - Hírextra
Az SZDSZ-es politikus elmondta: a városvezetés azt is javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a hó végén arról is döntsön, hogy a kórház 2010-től három év alatt fizesse vissza ezt a pénzt. Az elnök hozzátette, hogy a közgyűlés augusztusban már 258 millió forintos visszatérítendő támogatást biztosított az újpesti kórháznak. Egyidejűleg felkérték a főpolgármestert egy intézkedési terv elkészíttetésére, amelynek révén idén 57 millió, jövőre 461 millió forintos megtakarítást remélnek.

Szolnoki Andrea tájékoztatása szerint a kabinet indítványozza a közgyűlésnek azt is, hogy biztosítsanak forrást a Károlyi kórház és a Heim Pál kórházban tervezett felújításokra.

Támogatta a kabinet annak az állammal kötött szerződésnek az egy évvel történő meghosszabbítását, amellyel csaknem 900 millió forintot nyert el a Péterfy Sándor utcai kórház egy pályázaton. A pénzt a kórházba integrált Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (OBSI) átvételével összefüggő kiadásokra kapták. Mivel azonban a megszűnt OBSI épületét még nem adta át az állam vagyonkezelő zrt.-je, ezért a tervezett felújításokat sem tudták még elvégezni. A kabinet közgyűlési jóváhagyásra javasolja az állami vagyonkezelő társasággal kötendő szerződést, amivel önkormányzati tulajdonba kerülne a volt OBSI több mint 4 milliárd forint értékű épülete - jegyezte meg az elnök.

Szolnoki Andrea elmondta azt is: a kabinet múlt heti álláspontján módosítva úgy foglalt állást, hogy javasolja a közgyűlésnek a Jahn Ferenc kórház több mint százmillió forintos önkormányzati tartozásának elengedését. Az elmúlt időszakban ugyanis egyértelművé vált, hogy egy jogszabályváltozás miatt az egészségbiztosítási pénztár nem fizette vissza a kórháznak azt a pénzt, amit korábban a főváros előlegezett meg a létszámleépítésekre.

A Főpolgármesteri Kabinet ülése délután folytatódik, mivel a főpolgármester az M0-ás északi szakaszának átadásán vesz részt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását