2024. május 12. - Pongrác

Magyar katonák veszik át a repteret

Októbertől fél évre átveszik az afganisztáni főváros nemzetközi repülőterének irányítását a magyar katonák - közölte Domján László ezredes, a Magyar Honvédség műveleti központjának parancsnokhelyettese az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának keddi ülésén
2008. szeptember 16. kedd 12:50 - Hírextra
A 75 katonából álló alegység kitelepülése már megkezdődött, és október 1-ével átveszik a kabuli repülőtér üzemeltetési feladatait. Ezt a feladatot hat hónapra vállalta a Magyar Honvédség. A katonák egyebek között légiforgalmi irányítási feladatokat végeznek majd, valamint a repülőtér zavartalan üzemeltetéséhez szükséges feladatokat látják el.

A repülőtér üzemeltetését végző csoportra vonatkozó hozzájárulás mellett a határozat engedélyezi 30 összekötő tiszt Afganisztánba küldését, illetve a NATO-parancsnokságokon szolgálatot teljesítő katonák műveleti területre történő vezényelhetőségét is.

A beszámolóból az is kiderül, hogy a kormány augusztus 13-ai ülésén elfogadott határozatában az afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létszámkeretét 210-ről 240-re módosította.

A létszámemeléssel javítani kívánják az újjáépítési csoport rádióelektronikai felderítő képességét, a helyi lakossággal történő együttműködésre irányuló tevékenységet, valamint az őrzés-biztosítási feladatok ellátását is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását