2024. április 20. - Tivadar

Ismét lecsaptak a fémtolvajok

A fémlopásokkal és az ezekkel járó rongálásokkal az idén eddig 75 millió forint kárt okoztak a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak (Köti-Kövizig) a többnyire ismeretlen elkövetők - közölte a vízügyi szervezet sajtóreferense az MT
2008. szeptember 16. kedd 07:34 - Hírextra
A fémtolvajok nem kímélnek semmiféle, fémet tartalmazó műtárgyat, így a zsilipeket, a szivattyútelepeket vagy bármilyen más vízgazdálkodási célt szolgáló létesítményt - tette hozzá Vona Titusz.

Példaként elmondta: Abony, Cegléd, Kőröstetétlen és Törtel térségében a lángvágós módszerrel elkövetett lopások által okozott károk mértéke meghaladta az 50 millió forintot. Ugyanakkor az eltulajdonított fémekért a tolvajok maximum 500 ezer forintot kaphatnak. Az ily módon elkövetett lopások és rongálások minden esetben az aszályos időszakok idejére megfelelő vízkészletet biztosító vízvisszatartó műtárgyakat érintették.

Vona Titusz beszámolt arról is, hogy a közelmúltban a rendőrök bejelentés alapján Abony és Cegléd között tetten értek egy négy tagú csoportot, amint az egy vízvisszatartó műtárgy falszerkezetének eltávolítását és feldarabolását végezte. Felszereltségükre jellemző volt, minden szükséges eszközzel, lángvágóval, gázpalackkal, csákányokkal és lapátokkal rendelkeztek. Az elkövetők előzetes letartóztatásban vannak, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

A Köti-Kövizig sajtóreferense elmondta: a lopások következtében az adott területen élők ár- és belvízi biztonsága jelentősen csökken, a mezőgazdaságból élők megélhetése pedig veszélybe kerül. A magas helyreállítási költségek mellett igen komoly problémát okoz, hogy a tolvajok az újjáépített létesítményeket szinte azonnal felkeresik. Ezek őrzése elsősorban a lakott területektől lévő nagy távolság miatt szinte lehetetlen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását