2024. május 6. - Ivett, Frida

Gond van a CT-vel

A sokszeletes komputertomográfia gyorsan fejlődő vizsgáló módszer, mellyel például a koszorúereket véres beavatkozás nélkül lehet tanulmányozni, de a szakemberek szerint ennek elvégzése csak megfelelően indokolt esetben ajánlott, mert közben jelentős mért
2008. szeptember 13. szombat 14:10 - Hírextra
A vita akkor indult el, amikor a világ vezető orvosi folyóirata, a New England Journal of Medicine közölt a témáról ellentmondásos tanulmányt.

A szaklapban megjelent dolgozat arra hívta föl a figyelmet, hogy a mind népszerűbb vizsgálati módszer következtében, az Egyesült Államok területén két-három évtized alatt a rákos megbetegedések halálozása mintegy két százalékkal növekedhet. A technikával dolgozó laboratóriumok munkatársai viszont úgy vélik, hogy ez a kicsi, lassan érvényesülő kockázat elhanyagolható a most nyerhető diagnosztikus eredményekhez képest.

A komputertomográfia során a korszerű készülékek a vizsgált területen keresztül sok ezer, keskeny röntgensugár nyalábot lőnek keresztül, melyek számítógépes rendszer útján a szervekről meghökkentő részletességű, háromdimenziós képet alkotnak. A módszer vitathatatlanul az orvosi diagnosztika egyik legnagyobb fölfedezése az elmúlt fél évszázadban.

A technika alkalmazói hangsúlyozzák, hogy az eljárás gyorsan láthatóvá teszi a testüregek rejtett elváltozásait, kimutatja a tüdőben elakadt véralvadékot vagy a koszorúerekben szűkületet okozó mészpárnákat. Életfontosságú kérdések megválaszolásához ilyen képalkotás végzése valóban indokolt, de tudni kell, hogy például a vese vizsgálata során a sugárterhelés tucatnyi hasi röntgennek felel meg.

A vita igazi hátterében hatalmas üzleti érdekek húzódnak meg. Az Egyesült Államokban az orvosok tavaly 68,7 millió ilyen vizsgálatot végeztek. Ez 1995-höz képest háromszoros vizsgálati igényt jelent és az utóbbi esztendőkben többször tízmillió dolláros költséggel jár.

Sok szakértő szerint ezeknek a komputertomográfos vizsgálatoknak legalább egyharmada biztonságosabb és olcsóbb technikával, például ultrahangos képalkotással helyettesíthető volna.
A szakirodalom idézi a műszert gyártó Siemens cég ismertetőjét, melyben az szerepel, hogy a drága gép ára öt év alatt már napi két vizsgálat bevételéből megtérül. Napi tíz vizsgálat profitja évente meghaladja 400 ezer dollárt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását