2024. április 20. - Tivadar

Gyurcsány a kiadások csökkentéséről

A szociális kiadások, az infrastruktúra, az oktatás fejlesztésére fordított állami kiadások szinten tartását vette védelmébe Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, amikor pénteken Parádon felavatta a Heves Megyei Önkormányzat új idősotthonát.
2008. szeptember 11. csütörtök 17:28 - Hírextra
"Akik azt mondják, hogy kiadást kell csökkenteni mindenen túl és minden áron, azok azt mondják, hogy ne épüljön így Magyarország. (...) Mert minden egyes fillér és forint mögött amit az állam elkölt emberi történetek és sorsok vannak, (...) abból utak épülnek, abból iskolák működnek, abból idősotthonokat tartunk fönn" - fogalmazott a miniszterelnök, azt megelőzően, hogy felavatta az 1,5 milliárd forint értékű beruházást.

Egyben azt üzente azoknak, akik drasztikus kiadáscsökkentést szorgalmaznak, hogy "ami az állam oldaláról kiadás, az itt ilyen otthon, az itt bevétel, az itt gazdagodás".

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ugyan sok minden összeköt egy családot, vagy egy országot, ám a legfontosabb mégis az, hogy a gyerekek, szülők, nagyszülők között létrejöjjön az összekapaszkodás hálója. Olyan háló, ahol tudja mindenki, hogy mi a dolga, mi a kötelessége a másikkal szemben. Az, hogy vissza tudjuk adni felnőttként azt a gondoskodást, amelyet szüleinktől kaptunk annak idején. Ugyanez a dolga az országnak is, teljesíteni a köztelességét, a többi között az idősekkel szemben - szögezte le.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy amit Magyarország meg tud tenni az otthon lakóiért, azt az épület tartalmazza, ám valódi otthonná a közösség teszi az épületet. Ha a fizikai gazdagságba lelki gazdagság is költözik - tette hozzá.

Azt kívánta a lakóknak, hogy szeretetben, minél tovább jókedvben éljenek az új otthonban, hiszen szüksége van a következő generációknak a bölcsességükre, tudásukra.

Az 1,46 milliárd forintos beruházás 1,3 milliárd forintos címzett támogatást nyújtott az Országgyűlés 2006-ban. A Heves Megyei Önkormányzat pedig 146 millió forintnyi önrésszel járult hozzá a fejlesztéshez. Parád község önkormányzata ingyenesen biztosította az idősotthon elhelyezéséhez szükséges 21 millió forint eszmei értékű 2 hektárnyi területet.

Sós Tamás (MSZP), a Heves Megyei Közgyűlés elnöke az ünnepségen elmondta: a megyegyűlés 1992 óta működtetett idősotthont Parádon egy 130 éve épült kastély épületben, ami már nem felelt meg a mai kor követelményeinek. Továbbá átalakítása és felújítása sem lett volna gazdaságos.
Az új létesítmény, miközben befogadta a régi épület 130 lakóját, plusz 20 férőhelyet biztosít az elhelyezésre várakozók számára. Róluk 80 dolgozó gondoskodik, amely egyben ugyanennyi munkahelyet is jelent a mátrai településen - hangsúlyozta Sós Tamás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását