2024. május 8. - Mihály

Elengedhetetlen a parlagfű elleni széleskörű küzdelem

Magyarországon - a világ más országaihoz hasonlóan - több millió ember szenved allergiától és a tüneteket kiváltó biotikus hatások közül a parlagfű az első helyen áll; az ellene való széles körű küzdelem tehát elengedhetetlen - jelentette ki Gráf József f
2008. szeptember 11. csütörtök 10:00 - Hírextra
A miniszter megjegyezte: a parlagfű elleni küzdelem közérdekű szerepét és szükségességét egyre többen ismerik fel és vállalnak aktív közreműködést annak végrehajtásában.

Sok esetben azonban nem a szándék, hanem a gyomfaj biológiai sajátosságainak, valamint az ellene való védekezési módszereknek az ismerete, esetleg a megfelelő technológia hiányzik a hatékony védekezéshez - tette hozzá.

Mint mondta, ezért kiemelkedő a jelentősége a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Magyar Tudományos Akadémia közös szervezésében megrendezett kétnapos konferenciának, amely - mint mondta - nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is lehetővé teszi az információ áramlását.

Fontos, hogy a gyakorlat, a kutatás és a fejlesztés mellett az aktualitásokról - így a parlagfű okozta közegészségügyi és gazdasági problémák megoldási lehetőségeiről - állandó és folyamatos kommunikációt biztosítsunk; a világon első ízben megrendezett I. Nemzetközi parlagfű konferencia erre szolgál jó példával - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását