2024. május 6. - Ivett, Frida

Otthon érzik magukat, hiszen otthon vannak

Egy francia város mellett Kassa lesz 2013-ban Európa Kulturális Fővárosa. Ennek jegyében közel ezer kulturális rendezvényt terveznek a kelet-szlovákiai városban, és e paletta színesítésében a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete (MKKI) is aktív szerepet
2008. szeptember 10. szerda 18:07 - Hírextra
Az intézet vezetése már évekkel ezelőtt felismerte Kassa kultúrpolitikai jelentőségét, felvették a kapcsolatot a helyi kulturális élet irányítóival, rendszeresen támogatják magyar művészek vendégszereplését, ötleteket adnak a helyieknek, illetve számos rendezvényt szerveznek a városban.

"Különös figyelmet fordítunk a fiatalok igényeinek kielégítésére, akik eddig valahogy kívül estek a helyi szervezők látókörén, és kevés tartalmas programot kínáltak nekik. Pedig a tizen- és huszonéves generáció a legfogékonyabb az új irányzatokra, a szokatlan és meglepő dolgokra" - állapította meg Krasztev Péter, az MKKI pozsonyi igazgatója az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.

"Erre időközben a helyiek is ráébredtek, ugyanis egy volt laktanyakomplexumot kultúrparkká alakítanak át, részben városi pénzből. Intézetünk már akkor együttműködött ezekkel a lelkes és nyitott fiatalokkal, amikor még egy külvárosi kultúrházban dacoltak az elemekkel. Örülök, hogy ötleteiket és javaslataikat immár városi szinten is elfogadták" - tette hozzá Krasztev Péter.

A magyar-szlovák kulturális együttműködés egyik, fiataloknak szóló, aktuális példája, hogy az ősz folyamán magyar underground lemezlovasok szórakoztatják majd a tizenéveseket Kassán, illetve Pécsett, amely 2010-ben lesz Európa Kulturális Fővárosa. A két város között közben online kapcsolat jön létre.

A rendezvények résztvevői kivetítőn át láthatják egymást és az interneten keresztül üzenhetnek egymásnak.Amint Juhász Katalin az MTI-nek elmondta, Kassán már tavaly is számos plakáton, rendezvényen, más fórumon látható volt az EKF-re utaló felirat, elnevezés, logó vagy más jel, hogy ismerjék meg az ott élők, mit is jelent Európa Kulturális Fővárosában élni, pedig ekkor még nem is született meg a döntés arról, hogy a város 2013-ban elnyeri ezt a címet.

A város megbízott a szervezéssel egy projektmenedzsert, aki egy bizottság segítségével megtervezte és összefogja a várható eseményeket, együttműködik neves kulturális személyiségekkel és rangos intézményekkel, köztük a pozsonyi MKKI-vel is.

Szlovákia és Franciaország adja majd 2013-ban Európa két kulturális fővárosát. A francia városról a jövő héten születik döntés.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását