2024. április 19. - Emma

Megfenyegették az MSZP frakciójából kilépő önkormányzati képviselőt

Szombathelyen megfenyegették az MSZP frakciójából júliusban kilépett Soós József városi önkormányzati képviselőt és családját, azt tanácsolva nekik, jobban tennék, ha egy időre elutaznának a városból.
2008. szeptember 5. péntek 09:34 - Hírextra
A képviselő az MTI-nek pénteken elmondta: "Éppen a fogadóórámat készültem megtartani amikor két kigyúrt, kopaszra nyírt 30-as éveikben járó férfi lépett oda hozzám és két utazási katalógust nyomott a kezembe azzal, hogy úgy is tudom ki küldte és jobban teszem ha gyorsan elutazom a családommal együtt, mielőtt baj érne minket".

Hozzátette: megítélése szerint a fenyegetéssel azt kívánták elérni, hogy ne vegyen részt a városi közgyűlés szeptember 9-i ülésén, ahol több napirend előterjesztőjeként szerepel.

Soós József kilépésével a szombathelyi önkormányzati képviselő-testületben ugyanis megváltoztak az erőviszonyok, ha a városatya a jelenlegi ellenzék javaslatait támogatja, leszavazhatják a várost irányító szocialista-szabaddemokrata koalíciót.

"Felháborít, hogy nem csak engem, hanem családom tagjait is fenyegetik, ennek ellenére mindenképp elmegyek az önkormányzati ülésre" - mondta.A képviselő elmondása szerint rendőrségi feljelentést tett az ügyben, és személyi védelmet kért, így valószínűleg kísérőkkel érkezik majd a városháza épületéhez kedden.

Soós József az MTI kérdésére úgy fogalmazott, "megértette az üzenetet és gondolja ki küldhette", de részletesebben ezt nem kívánta kommentálni.Kérdésre elmondta azt is, jelenleg már nem tagja az MSZP-nek, kilépett a pártból. Szeptember 2-án, éppen aznap amikor megfenyegették, fegyelmi eljárás indult ellene, Czeglédy Csaba szocialista alpolgármester kezdeményezésére. Szavai szerint a döntést úgy kívánta megkönnyíteni, hogy önként kilépett.

A képviselő hangsúlyozta: továbbra sem változott az álláspontja, úgy véli, hogy a szombathelyi közgyűlésben a kiegyezésre, a város érdekeit előtérbe helyező ésszerű kompromisszumokra lenne szükség a politikai oldalak között, képviselői munkájával ezt kívánja szolgálni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását