2024. május 7. - Gizella

Indul a nyomozás

Elrendelte a nyomozást a 2006-os fővárosi útfelújítások ügyében a budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség - írta a pénteki Magyar Nemzet.
2008. szeptember 5. péntek 06:42 - Hírextra
Az elindított nyomozásban vélhetőleg Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármestert is ki kell majd hallgatni, ugyanis a felújítási elszámolások egy részét maga a főpolgármester vagy az általa megbízott személy írta alá - olvasható a napilap cikkében.

A Magyar Nemzet ismerteti, hogy az ügy egy évvel ezelőtt robbant ki a városházán. Idén júniusban ismeretlen tettes ellen tett büntetőfeljelentést az állami támogatások körüli visszaélések miatt két fideszes fővárosi képviselő, György István, a fővárosi pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke, valamint Papcsák Ferenc, a pénzügyi és közbeszerzési bizottság alelnöke.

Az ellenzéki politikusok jogosulatlan gazdasági előnyszerzés bűntette megvalósulásának alapos gyanúja miatt a Központi Ügyészség Nyomozó Hivatalához fordultak, miután az önkormányzatnak kamatokkal együtt hétszázmillió forint állami támogatást kell visszafizetnie, s több belső és külső vizsgálat is megállapította, hogy az elszámolás nem a valós értékek, hanem becsült adatok alapján történt, tucatnyi esetben pedig nem teljesült a műszaki tartalom.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását