2024. április 18. - Andrea, Ilma

Csak menjenek már

A Gyurcsány-kormány menesztéséről bárkivel hajlandó tárgyalni a Fidesz - szögezte le a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjújában Kövér László, az ellenzéki párt országos választmányának elnöke.
2008. szeptember 5. péntek 08:25 - Hírextra
"Személyes véleményem szerint az SZDSZ a legkártékonyabb szereplője a magyar belpolitikának" - jelentette ki az ellenzéki a politikus. Ugyanakkor hozzátette: "ennek ellenére hajlandók vagyunk megegyezni bárkivel, hogy az Országgyűlés menessze Gyurcsány kormányát". Kövér László forgatókönyve szerint a lehető legrövidebb időn belül törvényhozási választást kell tartani, addig akár szakértőkből álló ügyvivő kormányt is el tud a Fidesz képzelni.

Kövér László szerint az SZDSZ-nek, különösen a szabad demokraták parlamenti képviselőinek az az érdekük, hogy a jelenlegi kormány 2010-ig hatalmon maradjon. "Végül is addig még ez a néhány szabad demokrata képviselő nettó 10-11 millió forintot haza tud vinni, nem beszélve a különböző zsíros szakértői, igazgatósági és felügyelőbizottsági állásokról" - fogalmazott.

Emiatt annak adja a legtöbb esélyt, hogy a szabad demokrata képviselők megszavazzák majd az adótörvényt és a költségvetést. Ugyanakkor arra is lát esélyt, hogy a párton belüli küzdelmek miatt az SZDSZ "kivételesen elvszerű, bár irracionálisnak tetsző lépésre szánja el magát, s képtelesen szólva, kiveti magát az ablakon a tizedik emeletről".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását