2024. április 18. - Andrea, Ilma

Autizmus és a védőoltás

Nem találtak összefüggést az autizmus és a kombinált kanyaró-mumpsz-rubeola védőoltás alkalmazása között amerikai kutatók, akik megismételtek egy korábbi, ilyen kapcsolatot feltételező tanulmányt.
2008. szeptember 5. péntek 10:20 - Hírextra
A szakemberek remélik, hogy a megállapítás növeli a három gyerekbetegség elleni oltási hajlandóságot, melyet a korábban felmerült aggályok csökkentettek a szülők körében.
A Public Library of Science című tudományos folyóirat online változatában megjelent tanulmányban egy 1998-as, nagy port kavart vizsgálat kontrollját teszik közzé a New York-i Columbia Egyetem és az Egyesült Államok Betegség Megelőzési Központjának (CDC) atlantai kutatói.

A korábbi kutatást Andrew Wakefield vezette Nagy-Britanniában, és kapcsolatot talált az autizmus és az MMR vakcina között, amint azt a Lancet című orvosi szakfolyóiratban közölte.
Wakefield tíz munkatársa azóta hivatalosan is visszavonta véleményét, a vezető szerzővel szemben pedig szakmai vizsgálatot folytat a brit Központi Orvosi Tanács.

A megismételt tanulmányban az amerikai kutatók 25 autista gyerek bélrendszeréből származó szövetmintában keresték a kanyaró vírusának genetikai nyomait. A gyerekeknek bélrendszeri problémái is voltak, csakúgy, mint annak a 13 nem-autista gyereknek, akiktől összehasonlításként szintén vettek szövetmintát. Az anonim szövetmintákat ezután három független laboratóriumban elemezték.

A szerzők szerint tanulmányuk erős bizonyítékot szolgáltat az ellen, hogy az MMR vakcina alkalmazása és az autizmus között összefüggés állna fenn.

Az eredeti tanulmány megjelenése óta a potenciális kockázat miatt aggódó szülők egy része visszautasította a védőoltást az Egyesült Államokban és Európában is, ami kanyarójárványokhoz vezetett. A kanyaró világszerte mintegy 250 ezer embert öl meg évente, zömében a fejlődő országokban élő gyerekeket.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapja szerint (www.antsz.hu) a kanyaró (morbilli) cseppfertőzéssel terjedő, vírus okozta fertőző betegség. 9-10 napos lappangási idő után láz, köhögés, hurut és kötőhártya-gyulladás a kezdeti tünetei. Pár nap múlva a fül mögött, majd az egész testen végigvonuló kiütések lépnek fel. Súlyos betegség, amely könnyen átvihető egyik emberről a másikra. Leggyakoribb szövődménye a középfül- és tüdőgyulladás, de agyvelőgyulladást is okozhat. A kanyaró okozta agyvelőgyulladás következtében életre szóló halláskárosodás, és értelmi fogyatékosság maradhat vissza.

Magyarországon 1951 és 1960 között évente átlagosan több mint 40 ezer megbetegedés fordult elő és 150 beteg halt meg. A korszerű védőoltási stratégia bevezetését követően az 1990-es években a megbetegedések száma évente 1 és 33 között változott, kanyaró okozta halálozás nem fordult elő, 2002 óta hazai eredetű megbetegedést nem jelentettek - olvasható az ÁNTSZ portálján.

Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint 2007-ben az életkorhoz kötött kötelező védőoltások közül az MMR oltás beadási aránya 99,9 százalékos volt 94 439 oltásra kötelezett gyerek körében, az újraoltási arány pedig 99,5 százalékos 109 423 gyerek közül.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását