2024. április 20. - Tivadar

Jótékony Phelps

Jótékony célú alapítványába fekteti be Michael Phelps azt az egymillió dollárt, amelyet egyik főszponzorától kapott a pekingi olimpián nyolc aranyérmével felállított különleges rekordjáért.
2008. szeptember 3. szerda 10:29 - Hírextra
Az amerikai klasszis kezdeményezésével az Egyesült Államok úszósportját kívánja támogatni úgy, hogy szervezett tanfolyamok keretében minél több gyerek szeresse meg a vizet, és tanuljon meg biztonságosan úszni.

Az egymilliós különdíjról szóló csekket az idén a világcsúcsok sorozatát elősegítő új szuperdresszéről elhíresült cég, a Speedo képviselője adta át Phelpsnek, aki úgy fogalmazott, hogy felajánlásával segíteni akarja az amerikai úszósport még nagyobbá válását.

Szponzora egyúttal bejelentette, hogy további 200 ezer dollárral járul hozzá az alapítvány működéséhez.Phelpsnek a Speedo már a 2004-es, athéni ötkarikás játékok előtt egymilliót ajánlott, ha beéri a honfitárs klassziselődnek, Mark Spitznek az 1972-es müncheni olimpián elért hét aranyérmes csúcsát, ám akkor Phelps megrekedt hat elsőségnél.

Pekingben aztán már túl is teljesítette a célt, hiszen mind a nyolc számban, amelyben elindult, olimpiai bajnok lett, ráadásul hétben világrekorddal.A Michael Phelps Alapítványt a 14 aranyával minden idők legeredményesebb olimpikonjává előlépett úszó nyolc amerikai várost érintő turnéján népszerűsíti.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását