2024. április 19. - Emma

Az egyház elévülhetetlen érdemeket szerzett az oktatásban

Az egyház elévülhetetlen érdemeket szerzett az oktatásban - idézett egy 1948-ban kiadott püspöki kari körlevelet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szerdán Budapesten konferencián, amelyet az egyházi iskolák államosításának 60. évfordul
2008. szeptember 3. szerda 11:19 - Hírextra
Erdő Péter - a Lénárd Ödön Alapítvány szervezésében és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával létrejött konferencián - kijelentette: 1948-ban a Magyar Katolikus Egyház ellenezte iskoláik államosítását, amelyet püspöki körlevélben híveiknek megfogalmaztak. A Mindszenty József esztergomi érsek aláírásával közzétett dokumentumban történelmi érvekre is hivatkoztak, amikor kijelentették, hogy az egyház hamarabb kezdett közoktatási tevékenységbe, mint az állam.

A bíboros beszédében utalta arra, hogy míg az egyház Magyarországon mintegy ezer éve foglalkozik tanítással, neveléssel, addig az állam ezt a funkciót mindössze a XVIII. század végétől gyakorolja. Az állam azonban a történelmi múltban is elismerte azt, hogy szükség van az egyházra a közoktatásban, amikor I. Ferenc osztrák császár és magyar király a korábban feloszlatott szerzetesrendek újraindításának feltételként azt tűzte ki, hogy közhasznú tevékenységet folytassanak, amibe beletartozott a közoktatás.

Külföldi példaként Nagy Károly császár frank birodalmát hozta fel, ahol szintén állami közfeladatot vállalt az egyház a közoktatás megszervezésével.A másik, egyházi iskolák mellett szóló érvként említette Erdő Péter azt, hogy "Istentől szerzett joga az egyháznak a közoktatásban való részvétel", tehát teológiai megalapozású küldetése is van az egyháznak.

Szólt arról is, hogy az egyház a múltban és most is ösztöndíjakkal segíti a rászorulókat a tanulásban. Az általa idézett statisztika szerint a hátrányos helyzetű gyermekek jelenleg is nagyobb arányban találhatók az egyházi iskolákban, mint az önkormányzatiakban.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a konferencia megnyitója után tartott sajtótájékoztatón az Állami Számvevőszék korábbi jelentésére utalva megjegyezte: a felekezeti iskolák komoly anyagi gondokkal küzdenek, "mert az a 2,7 milliárd, amit megvontak tőlünk a közelmúltban, az igen hiányzik a mindennapjainkban is".
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását