2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A fizikai aktivitás késlelteti

A fizikai aktivitás jelentősen javítja az idősebbek memóriáját és késlelteti a szellemi hanyatlást - bizonyították be ausztrál tudósok.A Melbourne-i Egyetem kutatói eredményeikről az Amerikai Orvosi Szövetség folyóiratában (Journal of the American Medical
2008. szeptember 3. szerda 14:12 - Hírextra
A vizsgálatban 170 olyan ötven év fölötti személy vett részt, akik valamilyen memóriazavarral küszködtek, ám esetükben még nem alakult ki a demencia. A résztvevők fele könnyű gyakorlatokat végzett, például hetente háromszor 50 perces sétát iktatott be a napirendjébe. A kontrollcsoport tagjai viszont folytatták megszokott életmódjukat.

Hat hónap után a vizsgálat résztvevőivel memória- és egyéb teszteket végeztettek, beleértve olyan feladatokat, amikor a megadott listán szereplő szavakat kellett megjegyezniük. Mint kiderült, a fizikailag aktívak jelentősen jobban teljesítettek e teszteken, mint a tunyaságra ítélt kontrollcsoport tagjai. A testedzés jótékony hatása további 12 hónapon át megmutatkozott.

"Ismereteink szerint ez az első olyan kutatás, amely bebizonyította, hogy a testedzés javítja a memóriazavarokkal küszködő idősek kognitív funkciót" - hangsúlyozták tanulmányukban a kutatók.
Mint kifejtették, a javulás ugyan csekély mértékű, ám mégis jelentős annak fényében, hogy mily kevés mozgás révén érték el a vizsgálat résztvevői.

A lakosság elöregedésével az időskorúak szellemi hanyatlása egyre komolyabb társadalmi gonddá válik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint bolygónkon mintegy 37 milliónyian szenvednek maradandó szellemi hanyatlásban - túlnyomó részük az Alzheimer-kór áldozata, s az előrejelzések szerint a következő 20 évben számuk drámaian megnő. Ennek jegyében a kutatók folyamatosan keresik annak a módját, hogy miként lehet késleltetni az időskori demencia kialakulását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását