2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tudták, hogy gond lesz az alagúttal

Már június végén figyelmeztettek a mérnökök az M6-os mecseki szakaszán az alagútomlás veszélyére - tudta meg a Népszabadság. A napilap értesülései szerint a közlekedési tárca úgy tudja, a kivitelezők már június első felében megtalálták a falakon vízszinte
2008. augusztus 29. péntek 07:00 - Hírextra
Mint ismert, az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as Bóly-Pécs szakaszának koncessziós szerződését tavaly novemberben még Kóka János gazdasági miniszter kötötte meg, a Strabag vezette Mecsek Autópálya Konzorciummal. A döntés helyességét, a nyomvonalterveket azóta többen is vitatták.

Az ügy pikantériája, hogy az alagútomlást követően felállt egy szakértői bizottság, mely szeptember 1-jére ígért jelentést arról, ki és miért felelős. A szaktárca állítólag nem bízik a felkért szakemberek függetlenségében, egyfelől azért, mert az ügyben a minisztérium véleményét nem kérték ki, másfelől kiderítették, hogy az egyébként elismert szakemberek - Jürgen Schwarz professzor, Bernd Gebauer és Mecsi József, a Pécsi Egyetem professzora - előző munkahelyeiket nem tüntették fel önéletrajzaikban, pedig a két német szakértő korábban különböző beosztásban dolgozott a Strabagnál.

A minisztériumnál nem értik, miért hallgattak az omlás okait vizsgáló szakértők eddigi előzetes jelentéseikben a mérnökök feltárta figyelmeztető jelekről. A lap szerint elképzelhető, hogy a felkért szakértők nem is tudtak erről, vagy az is lehet, a repedések nem hozhatók összefüggésbe az alagút beomlásával. Utóbbi forgatókönyv szerint azonban a kérdés továbbra is fennáll: miért omlott be az M6-os alagútja.

A legfőbb kérdés persze az, hogy a baleset késlelteti-e az M6-M60-as tervezett átadását, ha ugyanis sztráda határidőre, 2010. március 31-re nem éri el Pécset, Európa kulturális fővárosát, azért nagy árat fizethet az országgyűlési választásokon a kormány.

Roland Jurecka, a Strabag igazgatósági tagja azt állítja: két hónapnyi tartalék időt halmoztak fel, így tartható az eredeti ütemterv, ebben azonban az újság szerint a cégnél sem hisznek. Ezt támasztja alá, hogy a felkért szakértők is úgy foglaltak állást: az építési határidőket kizárólag akkor lehet tartani, ha a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Pécsi Bányakapitányság a beomlott alagút kivételével azonnali hatállyal hozzájárul a sztráda továbbépítéséhez, ez elől azonban mindkét hatóság elzárkózik, ami nem jön jól a Strabagnak.

Bernd Gebauer számításai szerint az előkészületi idő 2, a sérült elemek helyreállítása 8,5 hónap lehet. Ha sikerül is az építőknek ennél rövidebb idő alatt végezniük, a beruházás akkor is legkevesebb 7 hónapot csúszhat.

A csúszáson és a fizetendő kötbéren kívül a Strabagnak az egész ügy amiatt is presztízsveszteséget okozhat, hogy ha kiderül, felelős a hibákért, a közlekedési tárcától büntetőpontokat kaphat. Ilyenből pedig már van majdnem kettő: egyet azért kapott, mert alvállalkozói közművek átépítésénél megsértették a technológiai előírásokat, egyet pedig azért kaphat, mert alvállalkozói jóváhagyott tervek nélkül végezték a szállítóutak karbantartását.

Ha a büntetőpontokból kilencet összeszed a cég - a beruházás befejezéséig még másfél év van hátra -, akkor a 30 évre szóló koncessziós szerződést az állam felmondhatja. A Strabagnak tehát vigyáznia kell, nehogy az M6-os alagútjai maguk alá temessék Európa legnagyobb alagútépítő cégét.
Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását