2024. március 29. - Auguszta

Szemétkedő teknőc

Ötventonnányi szeméthalom sem lapított szét Nagy-Britanniában egy teknőcöt, amelyet gazdái nem tudományos nyomáspróbának vetettek alá, hanem véletlenül dobtak ki a kukába.
2008. augusztus 28. csütörtök 06:52 - Hírextra
A 30 éves Fred - ez a teknős neve - téli álomvackot keresve bújt be a család kertjébe kitett szemeteszsákba, amelyet a família egyik tagja aztán kidobott az utcai kukába, a szemetesek pedig elvittek. A teknős bő 30 kilométert utazott a kukáskocsiban, a szeméttelepen pedig kidöntötték.
A család viszonylag hamar felfedezte Fred eltűntét és igen hamar ki is találta, hova lett.

"Az évnek ebben a szakában szokott kellemes, meleg helyet keresni magának a hibernálódáshoz. A zsákot pedig már a kukások érkezése előtt kiraktuk a kertbe" - mondta a Daily Telegraph című brit lapnak az 55 éves, hatgyermekes és hirtelen nullateknőcös családanya.

A família gyorsan kinyomozta, hova viszik szemetüket és nekiállt végigguberálni a hatalmas halmot. Órákon át turkáltak, de hiába és feladták.

Az asszony végigbőgte a visszautat, ám nem sokkal később az örömtől sírt. A szeméttelep együttérző gondnoka ugyanis tovább keresgélte Fredet és meg is találta, épp mielőtt talajgyaluval elföldelték volna a napi szeméttel együtt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását