2024. március 29. - Auguszta

Drágult a patkányhús

Nem kíméli az infláció a patkányhúst sem: több mint négyszeresére drágult az ínyencfalat az idén Kambodzsában.
2008. augusztus 28. csütörtök 06:57 - Hírextra
Az általános drágulási ütem éves szinten 37 százalékos - a központi bank legfrissebb becslése szerint -, a patkányhús kilója pedig már 100 forintnyi összeg közül jár, holott tavaly még csak 24 forintnyit kértek el a piaci árusok a bontott patkányért.

A legkapósabb persze a "szabad tartásban" nevelkedett mezei patkány, amely fokhagymával ízesítve igen népszerű csemege lett az ázsiai országban. Árban azonban még ez a pecsenyepatkány sem versenyezhet a marhával, amelyből egy kilónyi hús négyszer drágább, 400 forintnyi összegbe kerül.
A patkánykínálat ugyanakkor nem szűkös, "hála" az áradásoknak. A rágcsálók a Mekong deltavidékének magasabban fekvő területeire húzódnak fel, a falusiak pedig örömmel összefogdossák őket és viszik a piacra vagy teszik saját fazekaikba.

Még exportra is futja: becslések szerint a "kishatármenti" forgalomban naponta egy tonna patkány kerül Kambodzsából Vietnamba.

A térségben amúgy Thaiföldön is sokan esznek patkányt, Indiában pedig a minap az egyik tartomány kormánya erre buzdította a lakosságot, mondván, két legyet üthet egy csapásra az emberiség a világélelmezés problémájának megoldásában: a patkánnyal jól lehet lakni, és inkább az emberek egyenek patkányt, mint patkány emberi eleséget és okozzon komoly terméskárt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását