2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mozgolódnak Gyurcsány ellen

Az MSZP belső ellenzéke az utóbbi hónapokban egyre hangosabban szeretné Gyurcsány Ferenc leváltását. A pécsi szocialista Komáromi István hét végén egy új mozgalmat kíván elindítani, melynek célja a miniszterelnök eltávolítása a kormány éléről.
2008. augusztus 26. kedd 08:19 - Pénzes Dávid
Gyurcsány Ferenc politikáját sokan támadják. Az ellenzék, mert ez a dolga, a civil szervezetek mert a hatalommal szemben erősödni kívánnak, a gazdasági szereplők, hogy még jobb pozíciókat harcolhassanak ki maguknak. Ezeket támadásokat a miniszterelnök úgy-ahogy kezelni szokta. Ám jóval nehezebb feladat, ha a saját berkein belülről érkezik az ellenvélemény. Míg a külső hatásokkal szemben a párt általában összeáll és egységesen képviseli érdekeit, addig a belső ellenzékiséggel ezt nem lehet megtenni.

Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata (TPT) régóta hangoztatja szembenállását a kormányzati politikával. Gazsó Ferenc a TPT tiszteletbeli elnöke már 2007 novemberében azt nyilatkozta: „A jelenlegi kormány társadalom- és gazdaságpolitikája alapján nem baloldali, hanem neoliberális.". Az őszödi beszéd után pedig ezt: "A kiszivárgott felvételen elhangzottak szerint a kormány és a miniszterelnök tökéletes alkalmatlansági bizonyítványt állított ki magáról. Aki így gondolkodik, annak a hatalom megszerzése vagy megtartása minden egyéb megfontolást megelőz."

Beindult Debrecen és Pécs

Ez évben az Ésszerűség és Felelősség Platform (ÉFP) debreceni elnökségi tagjainak kizárását kezdeményezte Zsíros Zsolt debreceni MSZP elnök. Sarkadi Zsolt, Bánfalvi Győzőt és Rácz Juliannát azért kívánták eltávolítani, mert élesen bírálták a párt hivatalos irányvonalát, amely a társadalmi támogatottság csökkenéséhez vezetett. A politikusok Gyurcsány Ferenc párt és a kormány éléről történő eltávolításának lehetőségét is felvetették.

Meghívó Gyurcsánynak is
Komáromi István a Másképp – más kép mozgalom augusztus 30-i alapító ülésére meghívta Gyurcsány Ferencet és Gráf Józsefet is. A rendezvényen három előadó beszédeit hallgatják majd meg: Debreceni Kálmán, közgazdászt, Horváth Csaba, politológust, és Czöndör Gyula szocialista politikust.
Ezzel szemben a pécsi szocialisták szerint „csak” a miniszterelnöki posztról kellene távoznia Gyurcsánynak. Az MSZP Pécs Mecsek-Nyugat Alapszervezet titkára, Komáromi István aláírásgyűjtésbe is fogott, hogy lemondassa Gyurcsány Ferencet. Igaz, ezt felfüggesztette, mert az MSZP közben előre menekült: az ősz folyamán napirendre kerül a tisztújítás. Igaz ennek legkorábban januárban lehetne eredménye. Ám Komáromi hét végén, a Lőtér-dűlőben lévő telkén el fogja indítani a Másképp – más kép mozgalmat. Ennek célja ugyanaz: Gyurcsány menesztése. Igaz, szerintük egy ilyen karizmatikus személyiség nem veszhet el: a párt építésében kellene kamatoztatnia képességeit.

Komáromi kezdeményezése a személyi kérdésen túl a társadalmi nyugalom megteremtésére is irányul. A pécsi politikus többször hangoztatot véleménye, hogy amíg egy miniszterelnök ennyire megosztja az országot, addig nem lehet továbblépni. Természetesen ő sem tartja egy személyben felelősnek Gyurcsányt: az egész körülötte lévő társaság hibás. Ám az igazi gond az SZDSZ szerepvállalása volt. Elfogadottságánál lényegesen többet kért és kapott a hatalomból. Ez pedig erősen megosztotta a társadalmat.

Inkább kommunikációs hatása van

Az MSZP belső ellenzéki mozgolódásairól kérdeztük Gyulai Attilát, a Political Capital igazgatóhelyettesét. Véleménye szerint ilyen típusú mozgolódásoknak inkább kommunikációs értéke van. Mind a debreceni, mind a pécsi belső ellenzéknek a hangja a mai kiélezett politikai közegben könnyen utat talál a médiához.

Gyulai szerint ez az emberek számára azt az üzenetet hordozza, hogy a kormány és a kormányfő helyzete a szocialista táboron belül nem kiegyensúlyozott. A kormány ezért kénytelen válaszlépéseket tenni, mellyel azt próbálja bebizonyítani a polgárok felé, hogy igenis, ő hiteles politikát folytat, és stabilan a helyén van. Ennek azonban az elemző szerint az a hátulütője, hogy a kormány döntései inkább politikai üzenetek, így kevésbé hatékonyak az ország vezetése szempontjából.

A mai politikai helyzetben azonban a szakértő szerint nem érdemes belemenni egy miniszterelnök-cserébe a költségvetési-törvény elfogadás előtt. Az év legfontosabb törvényének esetleges bukása ugyanis az egész politikai helyzetet felborítja, és gyakorlatilag a kisebbségi kormány bukása lenne. A politológus szerint, ha most lecserélnék a miniszterelnököt, a költségvetés kudarcakor a Gyurcsány helyett belépő új embert is elveszítenék.

Élet, Gyurcsány után

Másik indoka lehet a mozgolódásoknak a hosszabb távú párton belüli építkezés – mondja Gyulai Attila. Vagyis nem biztos, hogy a cél Gyurcsány Ferenc eltávolítása, inkább az arra való felkészülés. „Ha esetleg valamilyen úton-módón majd eltávolítják a miniszterelnököt a pozíciójából, már fel legyenek készülve az utána következőkre.” Magyarán pozicionálni magukat a Gyurcsány utáni korszakra."

A fontos az is – hangsúlyozta a politológus – hogy azok az MSZP-n belüli döntéshozók, akik a kongresszuson a pártelnök, illetve a szocialista vezetők személyéről hozzák meg a végső döntést eddig egységesen beálltak Gyurcsány mögé. Az említett debreceni, pécsi, vagy más helyi szervezetek egyre erőteljesebb mozgolódásai azonban akár össze is kapcsolódhatnak. A szakértő szerint e mögött akár állhat valaki, aki megpróbálja ezeket koordinálni, illetve életre hívni, bár hozzátette, ez részéről csupán találgatás.

Jelenleg akkor van értelme az MSZP-nek leváltania a miniszterelnököt még a költségvetési törvény szavazásra bocsátása előtt, ha az új emberrel helyreállhatna a kormányzati többség is – véli a Political Capital igazgató-helyettese.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását