2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fegyelmit kapott a polgármester

Fegyelmi vétség miatt illetményének 10 százalékos, egy éven át tartó csökkentésére büntette Fertőrákos polgármesterét a képviselő-testület. Palkovits János (független) úgy véli, az ellene felhozott vádak azt a célt szolgálják, hogy személyét rossz színben
2008. augusztus 26. kedd 09:27 - Hírextra
A lap információja szerint 39 millió forint jogszerű felhasználása volt kérdéses, amelyet pályázati alapnak szánt az önkormányzat. A képviselők viszont az idei költségvetés tárgyalásakor szembesültek azzal, hogy az összegnek csak egy része áll rendelkezésre.

Ezen túl a polgármestert az általános rendezési tervvel kapcsolatban is a félretájékoztatás vádjával illették.

Palkovits János a lapnak nyilatkozva közölte: a fegyelmit eredményező rendkívüli testületi ülés jogszerűségének felülvizsgálatára a közigazgatási hivatalhoz fordul. Ha az jogszerűnek bizonyul, akkor fellebbezést nyújt be a Győri Munkaügyi Bírósághoz.

A vitatott 39 millió forintról a polgármester kijelentette: az összegből 20 millió most is lekötött betét, a többi pedig egy csapadékvíz-elvezetési projekt megvalósítására ment el. Állítása szerint erről a képviselők is tudtak. A beruházás befejezésekor ugyanis nem volt annyi pénz az önkormányzat számláján, hogy az utófinanszírozású 24 millió forintos projektet kifizethessék.

A rendezési tervvel kapcsolatban kijelentette: mindent szabályszerűen tett, csak azt az információt adhatta tovább a képviselőknek, amit a rendezési terv készítőjétől kapott.
A fertőrákosi képviselő-testület 10 tagú, valamennyi képviselő független.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását