2024. május 6. - Ivett, Frida

Mao szakácsa Belgrádban főz

Aki Szerbiában kíváncsi rá, hogyan étkezett, mit evett Mao Ce-tung, a XX. század egyik legkiemelkedőbb történelmi személyisége, annak egy évig elég lesz csupán Belgrádba elutaznia, mivel a főváros Peking nevét viselő patinás éttermében mostantól a nagy kí
2008. augusztus 23. szombat 22:29 - Hírextra
Csan Kuj-tangot (pinjin írással Chan Gui Dang) régi kapcsolat fűzi a szerb főváros gépkocsik elől elzárt szívében lévő étteremhez - 28 évvel ezelőtti megnyitásakor is ott dolgozott, s most azért tért vissza, hogy újból autentikusan kínaivá tegye.

Újságíróknak elmondta, hogy utolsó belgrádi tartózkodása óta a kínai konyha is változott, ma másképp készülnek az ételek, mint 1980-ban.

A kínai mesterszakács legalább egy évet akar Belgrádban tölteni, s közben nemcsak séfként működik, a Peking étterem szakácsiskoláját is vezeti majd. Szeretné jól megtanítani kínaiul főzni a jelentkezőket, mert mint nyilatkozta, "szkeptikus a szerb konyha iránt".

Csan Kuj-tang szerint az 1976-ban, csaknem 83 éves korában elhunyt Mao Ce-tung számára nem volt nehéz főzni. A "Nagy Kormányos" köszönettel fogadta az ételt, amit elé tettek, soha nem bántott meg egyetlen szakácsot sem. Naponta háromszor evett, s kedvence a bőrös sült sertéshús volt erős paprikával. Azt vallotta, hogy a bőrtelen hús nem hús, és húsétel nincs csípős paprika nélkül.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását