Emléktáblát avattak Benkő Gyula színművész tiszteletére

Wohlmuth István, Belváros-Lipótváros Önkormányzata kulturális bizottságának alelnöke beszédében kiemelte: ma a színház, a művészet, a kultúra egyre kevesebbeknek fontos és egyre kiszolgáltatottabb helyzetben van, ezért kell emléket állítani a művészeknek. "A múlt nem a hátunk mögött van, hanem a múlt az a talaj, amin állunk, ezért legyen kemény és szilárd mint a kőszikla, hogy rá lehessen építeni a jövő kultúráját, művészetét" - hangsúlyozta.

Marton László, a Vígszínház igazgatója meleg szavakkal emlékezett Benkő Gyulára, akit az egyik legnagyobb Csehov-színészként méltatott. A három nővér egy jelenetét idézte fel, amikor a 4. felvonásban Tuzenbach leteszi az esernyőjét, tüzet ad Másának, vigasztalja, s próbálja elfelejteni, hogy őt is becsapták - Marton László szavai szerint ez olyan színészi bravúr, az önvallomás olyan csodája volt, amire csak a legnagyobbak képesek.

A Vígszínház művészeinek nevében Hegedűs D. Géza emlékezett színésztársára, akit elegáns, különös, varázslatos emberként jellemzett. "Mint alkotó, mint művész, Benkő Gyula egyet jelent a Vígszínházzal" - hangsúlyozta Hegedűs D. Géza.

Mesélt arról, amikor elbuszoztak Ibrányba, s az ottani Művelődési Házban tartottak rádiófelvétellel egybekötött irodalmi felolvasóestet, majd felolvasta Benkő Gyula visszaemlékezését Ditrói Mórral, a Vígszínház első igazgatójával való találkozásáról.

A megemlékezés végén Wohlmuth István és Hegedűs D. Géza együtt rántotta le a leplet a ház falán elhelyezett emléktábláról, amelyen a résztvevők elhelyezték az emlékezés virágait és koszorúit.

Benkő Gyula 1918. augusztus 22-én született Budapesten. 1939-ben a budapesti színművészeti akadémián szerzett oklevelet. Pályája a Royal Revü Varietében indult, de hamarosan a Vígszínházhoz került, amelyhez a II. világháború után is hű maradt.

Az államosítást követően az Ifjúsági Színházhoz, 1951-ben az újjáépült Vígszínházban működő Magyar Néphadsereg Színházához szerződött. A nevét 1960-ban újra megkapó Vígszínháznak 1978-ig, nyugdíjba vonulásáig tagja maradt. Finom elegancia, a figurák megjelenítésének aprólékos kimunkálása és művészi fegyelem jellemezte alakításait: Liliom (Molnár Ferenc); Trepljor (Csehov: Sirály), Sipos (Molnár Ferenc: Az üvegcipő).

Sok filmben is játszott, szerepelt az Ördöglovas, a Díszmagyar, a Szegény gazdagok, a Különös házasság, A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, az Egri csillagok és a Redl ezredes című alkotásokban is. 1949-55-ig színészmesterséget tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész 1997. június 30-án hunyt el.