2024. április 19. - Emma

A Heves megyei Fidesz elvesztette realitásérzékét

Párhuzamot lát az egri kórházzal kapcsolatos gondok és a gyöngyösi gumiabroncsgyártás meghiúsulása között Török Zsolt, az MSZP Heves megyei országgyűlési képviselője, aki pénteken nyilatkozott az MTI-nek.
2008. augusztus 22. péntek 15:40 - Hírextra
A Fidesz elvesztette a realitásérzékét Heves megyében azzal, hogy összesen közel 2.000 munkahely létrejöttét akadályozta meg Gyöngyösön, mert népszavazást kezdeményezett az indiai Apollo Tyres beruházása ellen - közölte a kormánypárti politikus.

Török Zsolt szerint a Fidesz hasonló akciót hajt végre Egerben, ahol a megyei kórházban egy hatmilliárd forintos fejlesztést akar megakadályozni, illetve "keresztbe akar tenni" a dolgozók 15 százalékos béremelésének.

Kifejtette: a kórház üzemeltetését elnyerő Hospinvest 14-15 százalékos béremelést ígért, és ha megakadályozzák az egri kórház működését, nemcsak a béremelés vész el, hanem a munkahelyek is.

Az MSZP-s képviselő szerint a jobboldali vezetésű egri önkormányzat ráadásul a kórház működtetésére kiadott írásos ajánlatában 300 munkahely megszüntetését javasolta.

Török Zsolt szerint azt, hogy elveszett a Heves megyei fideszes politikusok a realitásérzéke, az is mutatja, hogy pénteken az egri bazilika előtt a Magyar Gárda megyei zászlóavatóján részt vesz egy fideszes országgyűlési képviselő és a város polgármestere, a Jobbik elnöke és az MTV székház felgyújtásánál is jelen lévő személyek társaságában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását