2024. április 19. - Emma

Boltot bírálja a NOB elnöke

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke bírálta a pekingi olimpián 100 és 200 méteres síkfutásban is világcsúccsal győztes jamaicai Usain Boltot nagyképűsége miatt.
2008. augusztus 21. csütörtök 07:45 - Hírextra

A NOB vezetője azt sérelmezte, hogy a fiatal sztár mindkét szám döntőjében bántóan fölényesen viselkedett. Rogge különösen a rövidebb táv fináléján látottak miatt háborodott fel, mert Bolt az utolsó métereket már a mellét döngetve tette meg.


"Nem azzal van a baj, ha valaki show-t csinál, sőt! Azonban a riválisok sokkal nagyobb tisztelet érdemelnek annál, mint amit ő mutatott irányukban. A célba érkezést követően kezet kell fogni a többiekkel, ő ugyanakkor semmibe vette vetélytársait - háborgott Rogge. - Megértem határtalan boldogságát, de egy bajnok nem viselkedhet úgy, mint ahogy ő a 100-as fináléban. Mozdulataiból úgy tűnt, azt üzeni a többieknek, hogy kapjatok el, ha tudtok."


Jacques Rogge a 22. születésnapját csütörtökön ünneplő vágtázó viselkedését elsősorban fiatal korának tudja be, s reméli, változni fog majd a jövőben:
"Érnie kell még, s nagyon bízom benne, hogy a jövőben több tisztelet lesz benne, mert nem ilyen bajnokokat szeretnénk látni a pályákon."


Bolt 100 méteren 9.69 mp-cel saját rekordját adta át a múltnak, míg szerdán 200 méteren az amerikai Michael Johnson 1996-ban futott, megdönthetetlennek vélt 19.32-es csúcsát "írta át" 19.30-ra.



Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását