2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tóth Krisztina búcsúzott

Tóth Krisztina búcsúzott a további küzdelmektől a pekingi olimpia női asztalitenisz tornáján, miután a 16 közé jutásért rendezett találkozón ötszettes vereséget szenvedett a 14. helyen kiemelt, kínai származású, amerikai Wang Chentől.
2008. augusztus 20. szerda 13:08 - Hírextra
Eredmény:
női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Wang Chen (amerikai, 14.)-Tóth Krisztina 4-1 (7, 7, 6, -11, 2)

A negyedik olimpiáján szereplő, 34 éves magyar klasszisnak a negyedik szettet leszámítva szinte egyik játszmában sem volt esélye a győzelemre, sanghaji születésű, vele egykorú, tehát rendkívül rutinos riválisa egyszerűen nem hagyta kibontakozni.

Pontosan szervált és nem engedte, hogy Tóth támadást kezdeményezzen, így a magyar jobbára csak védekezésre szorult, s a labdamenetekből ő került ki vesztesen. Magyar szempontból egyedül a negyedik felvonás adott okot az örömre, itt Tóth 8-9-ről fordítva nyert végül 13-11-re, de ezzel el is lőtte minden puskaporát, a folytatásban már csupán két pontra volt képes.
A találkozó 35 percig tartott.

"Sajnos azt kell mondanom, ma ennyivel jobb volt az amerikai. Szeretek vele játszani, vertem már meg, ezért egy kicsit szorosabb meccsre számítottam, de ez olimpia, valószínűleg ő is erre készült az elmúlt fél évben és nagyon okosan, taktikusan kijátszott. Lassította a játékot, jókat szervált és gyakorlatilag szétszedte a játékomat.

Dühös vagyok, mert ezen az olimpián még szerettem volna egy nagyot alkotni. Ha ezt a találkozót megnyerem, akkor már elégedett lettem volna és lehet, hogy nekem még egy olimpia már nem fér bele a pályafutásomba, úgyhogy most egy kicsit szomorú vagyok" - kesergett a találkozó után a magyar játékos.

"Jól játszott az ellenfél, el kell ismerni, hogy jobb volt, gratulálunk neki. Kriszta minden megpróbált, igyekezett, de ezen a meccsen nem volt esélye" - foglalta össze tömören a történteket Téglás Péter szövetségi kapitány.

korábban:
női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Póta Georgina-Dana Hadacova (cseh) 4-3 (3, -8, 6, -12, -4, 10, 10)
Tóth Krisztina-Ruta Paskauskiene (litván) 4-3 (-8, 5, 8, 6, -4, -6, 3)
férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Christian Süss (német)-Jakab János 4-1 (7, -4, 8, 8, 8)

később:
női egyes, 3. forduló:
14 (20) Póta-Vang Nan (Wang Nan, kínai)


Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását