2024. március 29. - Auguszta

Libafesztivál

Libafesztivált rendeznek a hagyományok felelevenítésére szombaton a Nógrád megyei Szurdokpüspökiben, ahol a '60-as években még ezerszámra tartották a hófehér háziszárnyasokat.
2008. augusztus 19. kedd 13:04 - Hírextra
Szurdokpüspökit a libatartás fénykorában Libanonként, vagy a liba hívószava után Papajországként emlegették - mondta Kovács József polgármester.

Noha jó jövedelemkiegészítő lenne, a faluban ma már csak az öregebbek tartják az állatokat, de már nem keltetik, hanem előnevelt kislibát vesznek - tette hozzá.

A szurdokpüspöki téeszben nem foglalkoztak libákkal, így nagyüzemi állattartás nem volt a faluban, de minden családnak volt egy-két lúdalja, ami háztartásonként tíz-húsz libát jelentett. Legeltetésüket, a Zagyvában fürdetésüket a libapásztor végezte.

Ha akkora dolog nem is volt, mint a disznóvágás, de a libavágás is igazi kis ünnepnek számított a püspökiek életében, nagy érték volt a húsa, és főleg a mája, a téli tollfosztások pedig külön társadalmi eseményt jelentettek.

Élőállatokkal szombaton is találkozhatnak a Szurdokpüspöki libafesztiválra látogatók, és közös fényképek is készíthetők a szárnyasokkal. Lesz libaszépségverseny is, a hagyományőrzők összegyűjtötték a libás dalokat, és ehhez kapcsolódó játékokat mutatnak be a gyerekek is.
Nem marad ki a programból a gasztronómia sem, és természetesen megkóstolhatják a látogatók a libasültet és a libamájat is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását