2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Döntőben a címvédő Kovács, Janics duó

A címe megvédésére készülő Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros bejutott a döntőbe 500 m-en a pekingi olimpián, miután magabiztosan nyerte előfutamát.
2008. augusztus 19. kedd 12:24 - Hírextra
Kovácsnak bő egy órája volt az egyes után, hogy "áthangoljon" a párosra, a duó tagjai azonban már rutinosnak számítanak ebben a műfajban, igaz, négy éve, Athénban fordított volt a szereposztás. Akkor Janics indult - és nyert - egyesben is, Kovács pedig "melegítette" számára a hajót, hogy aztán közösen diadalmaskodjanak a páros számban is.

A keddi futamból az első három jutott egyből a szombati fináléba, de a magyarok esélyeshez méltóan nem engedték, hogy bárki is megelőzze őket, simán hozták az első helyet, 1:42.162 perc alatt - az egész mezőnyt tekintve a legjobb idővel - teljesítve a távot.

A másik futamban indult, nagy rivális német Fanny Fischer, Nicole Reinhardt kettős - amely június elején, a szegedi Világkupán legyőzte az olimpiai bajnok duót - szintén futamgyőztesként, 1:43.412 perccel került a legjobb kilenc közé.

"Azt beszéltük meg edzőnkkel, Sári Nándorral, hogy menjünk egy erős pályát, mert most két napig úgysem kell versenyeznünk. Jó volt a rajtunk, de menet közben egy kicsit, inkább nem is kicsit hamar mondtam be a hoppot, vagyis hamar indíttattam el a hajrát, 250-nél azt hittem, hogy már csak 200 méter van hátra. Kettő helyett így három hopp volt, ennek ellenére nem fáradtunk el nagyon. Most edzünk két napot, és figyelünk arra, nehogy megbetegedjünk - elemzett Janics Natasa.



Az olimpiával kapcsolatos híreket folyamatosan online lehet hallgatni a Pont FM 88.1 Rock & Sport rádión, amit az alábbi címen lehet elérni: http://www.hirextra.hu/banners/pontfm.m3u.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását