2024. március 29. - Auguszta

Koeman: Montenegró ellen fejlődni kell

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya előrelépést vár csapatától Montenegró ellen a Puskás Ferenc Stadionban szerdán 18 órakor kezdődő barátságos mérkőzésen.
2008. augusztus 18. hétfő 12:59 - Hírextra
"Tavasszal a Görögország és Horvátország elleni felkészülési meccsekkel elindultunk egy úton, melyen tovább kell haladnunk" - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a holland szakember. "Ezeken a mérkőzéseken olyan teljesítményt nyújtott a csapat, amely jó kiindulási alap lehet a folytatáshoz. Minden találkozón előre kell lépnünk, jobban kell játszanunk, mint az azt megelőzőn."

Az MTI kérdésére Koeman elmondta, még nem döntött arról, ki áll a kapuban a montenegróiak ellen.

"Egyelőre csak az biztos, hogy aki lehetőséget kap, az végig védi majd a 90 percet, nem tervezek mérkőzés közben kapuscserét. Azt most nem tudom, hogy ki véd szeptember 6-án a dánok elleni világbajnoki selejtezőn, a szerdai összecsapás után többet tudok erről mondani."

A kapuskérdés azt követően került előtérbe, hogy Fülöp Mártonra, a nemzeti együttes elsőszámú hálóőrére klubjában csereként számítanak, Koeman pedig olyan kapusnak kíván bizalmat szavazni, aki egyesületében is rendszeresen véd.

A szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, a keretből mindenki egészséges, egyedül Lőw Zsolt, a Hoffenheim légiósa szorul orvosi vizsgálatra. A futballista hétvégén kisebb sérülése miatt nem játszott csapatában.

A középpályán a sérült Dárdai Pál hiánya okoz fejtörést a szakembernek."Ezen a poszton van a legkevesebb játékosom, Dárdai pótlása nagyon nehéz lesz, Tóth Balázs vagy Vass Ádám helyettesítheti."

Koeman arról is beszélt, hogy a nemzeti együttesnek nincs igazi, klasszis befejező csatára. Montenegró ellen várhatóan Priskin Tamás vagy Rudolf Gergely kerülhet a kezdőcsapatba.
"Priskin fizikailag erősebb felépítésű, Rudolf viszont agresszívebb és gyorsabb. Még átgondolom, melyikük kezd a montenegróiak ellen."

A szakvezető a sajtótájékoztató zárásaként arról ejtett szót, hogy nagyon kevés időt tölthet együtt a játékosokkal."Ez minden kapitánynak nehézséget jelent, a sűrű versenynaptár miatt nincs több időnk gyakorolni. Az előttünk álló két nap arra elég, hogy még egyszer átvegyük, amit már tudunk, új taktika elsajátítására, begyakorlására nincs lehetőség."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását